Foci

BL: Chelsea-United, Real-Spurs a négy közé

Parádés mérkőzésekre van kilátás a legrangosabb európai sorozatban: Barcelona a Donyeckkel küzd.

Nagy izgalmakra készültünk a BL-sorsolás kapcsán, és ezúttal sem kellett csalatkoznunk. Az biztos volt, hogy itt már nincsenek kiemelések, így bárki, azaz azonos nemzetek képviselői is kaphatták egymást.

Ez a mezőny várta a sorsolást: Internazionale (címvédő), Barcelona, Manchester United, Chelsea, Real Madrid, Tottenham Hotspur, Sahtar Donyeck, Schalke 04.

Jose Mourinho korábbi csapatait, Ronaldo a Barcelonát, Harry Redknapp szintén a katalánokat szerette volna elkerülni a mai napon. Mindegyik csapat célja, hogy elérje a május végi döntőt, amelynek a londoni Wembley-stadion ad otthont.

Gary Lineker – a többi közt a Barcelona és a Tottenham korábbi játékosa – segített a sorsolásnál Gianni Infantinónak, a sorsolások állandó levezetőjének.

A klasszis a golyókat megérintve viccesen megjegyezte: “Mindegyiknek azonos a hőmérséklete”. Biztosak lehettünk tehát, hogy nem csalás és nem ámítás után alakult ki a következő eredmény:

A párosítások a legjobb négy közé jutásért:

Real Madrid – Tottenham Hotspur
Chelsea – Manchester United
Barcelona – Sahtar Donyeck
Internazionale – Schalke 04

Az első mérkőzéseket április 5-6-án, a visszavágókat 12-13-án rendezik.

Az elődöntőben:

Inter/Schalke – Chelsea/Manchester
Real Madrid/Tottenham – Barcelona/Sahtar

Ez azt jelenti, hogy az elődöntőben akár az El Classicó is összejöhet, Mourinho pedig örülhet, mert egyik korábbi csapatával sem kell találkoznia a döntőig – ha épp eljutnak odáig.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik