Foci

A Blackpool ismét legyőzte a Liverpoolt

A Vörösök a hazai pályán elszenvedett vereség után idegenben is 2-1-re kaptak ki a Premier League újoncától.

Még Roy Hodgson vezetőedzősködése idején, október 3-án vasárnap találkozott először egymással a két csapat a Premier League mostani kiírásában, a Blackpool akkor némi meglepetésre 2-1-re nyerni tudott az Anfield Roadon.

Szerdán elhalasztott mérkőzést pótoltak a felek, ezúttal Bloomfield Roadon randevúztak a felek, a vendégek pedig álomszerűen kezdtek, a nem épp élete szezonját futó fernando Torres már a harmadik percben megszerezte a vezetést, az új tréner, Kenny Dalglish nagy örömére.

Nem kellett sokat várni az újonc egyenlítő találatára, a Pool a középpályán adta el a labdát a 12. minutumban, Taylor-Fletcher pedig köszönte szépen és mattolta Pepe Reinát.

A pörgős első félidő végén 1-1-el fordultak a felek, majd a második felvonásban a Blackpool már a maga javára tudta fordítani az állást, Campbell talált be közelről a vendégvédelem asszisztálása mellett. Az eredmény már nem változott a továbbiakban, a hazaiak 1947 után tudták ismét egy szezonban kétszer is legyőzni a Vörösöket.

A Blackpool a kilencedik, a Liverpool a tizenharmadik a Premier League-ben.

Eredmény:
Blackpool – Liverpool 2-1 (Taylor-Fletcher 12., Campbell 69. ill. Torres 3.)

Itt még minden szép és jó volt liverpooli szemszögből:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik