Foci

Nehezen nyert a Manchester United

A birminghami csapat számtalan helyzetet dolgozott ki, és még tizenegyest is hibázott.

Már meg is rendezték 2011 első angol labdarúgó mérkőzését.

Remek első félidőt láthatott a West Bromwich Albionért szurkoló közönség Birminghamben. Csak azért nem írjuk azt, hogy a United szurkolói is jó meccset nézhettek, mert számukra nem volt olyan örömteli az első 45 perc.

Pedig a 2. percben Rooney egy fejesgóllal megszerezte a vezetést a Vörös Ördögöknek, az angol válogatott támadó hosszú idő után szerzett gólt klubcsapatában. Nem sokkal később Morrison egy jól eltalált lövéssel (mondhatni, bombagóllal) egyenlített.

Íme, a bombagól:

Az első félidő hátralévő részében is a hazaiak támadtak többet, a szünetig ők hat kapuralövéssel próbálkoztak, a Manchester 1-gyel, igaz, utóbbiból gól lett. A meccsen egyébként Kuszczak állt a vendégek kapujában, nem pedig Van der Saar.

A fordulást követően, a 64. percben 11-eshez jutott a hazai csapat, Rio Ferdinand buktatta Odemwingie-t (a képen). A sértett borzasztóan gyengén helyezte a labdát, kimaradt a büntető!! Hozzátesszük, az első félidőben már járt volna egy tizi a hazaiaknak.

A West Bromwich Albion még sohasem győzte le a Manchester Unitedet. A 75. percben eldőlt, most sem fogja. Rooney végezte el a szögletet, a teljesen egyedül hagyott Chicarito (Hernandez) pedig a kapuba fejelte a labdát.

Az utolsó percekben még nagy erőket mozgósított a West Brom, de egyenlíteni már nem sikerült. Az MU az odavágón, még “ősszel” 2-2-t játszott az Old Traffordon, most viszont győzött, így továbbra is veretlenül vezeti a tabellát.

Eredmény, Premier League:

West Bromwich Albion – Manchester United 1-2 (1-1)
gólok:
Morrison (14.), illetve Rooney (2.), Hernandez (75.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik