Foci

Hollandia – Spanyolország 0-1

Johannesburg, Soccer City Stadion.

Összefoglaló: Csak halkan jegyezzük meg, hogy Paul ezt is eltalálta, azaz nyolc tippjéből nyolc helyes lett!

Az első félidő a durvaságé volt, többet aprították egymást a csapatok, mint amennyit a támadásokat szövögették. A spanyoloktól Ramos fejjel, Villa pedig lábbal veszélyeztett, gól azonban nem lett egyikből sem. A túloldalon Robben lapos lövését kellett védenie Casillasnak.

A második felvonás már a kihagyott ziccereké volt, Robben kétszer vezethette Casillasra a labdát, azonban nem tudott betalálni, míg Iniesta elszórakozta az előtte adódó lehetőséget. Villa járt így is a legközelebb a gólhoz, az üres kapuba tartó labdát azonban Heitinga vágta ki a földön fekve.

Nem született döntés a rendes játékidőben, így következhetett a hosszabbítás melyben Heitinga gyűjtötte be a második sárgáját, az utolsó tíz percet emberhátrányban voltak kénytelenek letudni a hollandok.

Az emberlőnyt aztán Iniesta használta ki aki harmadik hatalmas helyzetét már belőtte, így a 2008-as Eb után a vébét is megnyerte az armada, története során először. Hollandia harmadszor lett második.

Eredmény:
Hollandia – Spanyolország 0-1 (Iniesta 116.) – hosszabbításban

Iniesta mindent eldöntő gólja:

123. PERC: Vége a mérkőzésnek, Spanyolország lett a világbajnok Iniesta hosszabbításban szerzett góljával!

Ápolás 123’
Torres, Spanyolország
Meghúzódhatott.
SÁRGA LAP 121’
Xavi, Spanyolország
Elrúgta a labdát sípszó után.

120. PERC: Két perc a hosszabbítás.

SÁRGA LAP 118’
Iniesta, Spanyolország
Túlzott gólörömért.
SÁRGA LAP 117’
Mathijsen, Hollandia
Reklamálásért.

116. PERC: Torres ívelte a labdát Fabregashoz aki lepasszolta azt a leshatáron mozgó – ám még a vonalon innen lévő – Iniestának a labdát aki harmadszorra már nem hibázott, 0-1!

GÓÓÓL 116’
Iniesta, spanyolország
Közelről lőtt a kapuba.
SZABADRÚGÁS 115’
Sneijder, Hollandia
31 méterről eleresztett szabadrúgása ment mellé.

Fabregas helyzete:

LES 113’
Hollandia
Robben maradt lesen, majd elrúgta a labdát de nem szórták ki.
SZABADRÚGÁS 112’
Xavi, Spanyolország
Stekelenburg öklözött.
SÁRGA LAP 111’
Van der Wiel, Hollandia
Iniestát rontotta le.
SZABADRÚGÁS 110’
Xavi, Spanyolország
22-ről lőtt fölé.
PIROS LAP 109’
Heitinga, Hollandia
Iniesta lerántásáért járt a második sárga.
CSERE 106’
Spanyolország
Torres jön Villa helyére.
KÖZÉPKEZDÉS 106’
Hollandia
Az utolsó 15 perchez érkeztünk, megy a második félidő!

106. PERC: Vége a hosszabbítás első félidejének, jön a második felvonás.

105. PERC: 1 perc a ráadás.

CSERE 105’
Hollandia
Braafheid jön van Bronckhorst helyére.

104. PERC: Fabregas lőtt mellé.

SZÖGLET 101’
Xavi, Spanyolország
Kiment a túloldalon.

101. PERC: Navas lövése pattant az oldalhálóba.

CSERE 99’
Hollandia
Van der Vaart váltja De Jongot a pályán.

99. PERC: Iniesta kapott pazar kiugratást és addig pepecselt, míg van Bronckhorst mentett előle.

LES 98’
Hollandia
Robben futott lesre.
SZÖGLET 98’
Xavi, Spanyolország
Puyol nem tudott a kapu felé fejelni.
SZÖGLET 96’
Robben, Hollandia
Szabadrúgás kifelé.

95. PERC: Fabregas törhetett a akpura senkitől sem zavartatva, azonban túlzottan sokáig várt ki és így a kimozduló Stekelenburgba lőtt.

VÉDÉS 95’
Stekelenburg, Hollandia
Fabregas szólóját védte.
SZÖGLET 93’
Xavi, Spanyolország
Stekelenburg kezében kötött ki a labda.

És ebből nem lett gól…:

KÖZÉPKEZDÉS 91’
Spanyolország
Megy a hosszabbítás!

94. PERC: Nem született gól a rendes játékidőben, így következhet a kétszer 15 perc hosszabbítás, majd adott esetben a büntetők.

93. PERC: Sneijder lőtt a félpálya közeléből – nem sok értelme volt.

90. PERC: Három minutum lesz a ráadás.

LES 90’
van Persie, Hollandia
Sneijder szöktetése találta lesen.

Casillas minden labdát megszerez:

CSERE 87’
Spanyolország
Fabregas jön Alonso helyére.
SÁRGA LAP 84’
Robben, Hollandia
Reklamálásért.

83. PERC: Puyolt futotta le Robben, azonban nem tudta megtolni a labdát a remekül kilépő Casillas mellett.

81. PERC: Iniesta totojázott el egy helyzetet, beverekedte magát a tizenhatoson belülre, azonban lövés helyett a passzlehetőséget kereste, Sneijder tisztázott.

SZÖGLET 80’
Xavi, Spanyolország
Tisztázott De Jong.
SZÖGLET 77’
Xavi, Spanyolország
Ramos fejelt fölé közelről.

77. PERC: Villa löketébe léptek bele – szöglet.

76. PERC: Jesus Navas beadása után Villa lőtt ballal kapásból de a labda mellé-fölé ment.

SZABADRÚGÁS 74’
Villa, Spanyolország
27-ről lőtt ki egy fotóst a kapu mögött.

Robben egyik helyzete:

CSERE 71’
Hollandia
Elia váltja Kuytöt.
SZÖGLET 70’
Xavi, Spanyolország
Tisztáztak a védők.

70. PERC: Mi maradt ki! Navas beadását van der Wiel vétette el, David Villa azonban nem tudott az üreskapuba lőni, mert beleért egy láb.

LES 69’
Spanyolország
Villa ragadt lesen.
SÁRGA LAP 67’
Capdevila, Spanyolország
Van Persie lábát koccantotta össze.

65. PERC: Az előző hatalmas helyzet ellenére továbbra is a spanyolok uralják a játékot, Sergio Ramos nagyon él, de Navas beállítása is jó húzásnak tűnik.

SZÖGLET 62’
Sneijder, Hollandia
Robben lőtt fölé egy lefejelt labda után.

62. PERC: Egy remek ütemű kiugratással Robben lódulhatott meg, egy az egyben vitte Casillasra a labdát de nem tekerte el a játékszert eléggé a szélre, így a spanyol kapus lábbal védett.

VÉDÉS 62’
Casillas, Spanyolország
Robben szólóját védte lábbal.
CSERE 60’
Spanyolország
Pedrót váltja Jesus Navas.

60. PERC: Amennyiben Spanyolország nyeri meg a vébét, akkor ők lehetnek az 1966-os angol siker után az első csapat, amely nem az első számú mezében hódítja el a trófeát.

SÁRGA LAP 57’
Heitinga, Hollandia
Villának lépett oda.
Ápolás 56’
Villa, Spanyolország
Heitinga rúgta fel.
SZABADRÚGÁS 55’
Xavi, Spanyolország
Nem sokkal tekert a ficak mellé.
SÁRGA LAP 54’
van Bronckhorst, Hollandia
Taktikai szabálytalanság után.

Rengetegen nézik a Szabadság téren a meccset:

52. PERC: Robben a szokásos trükkjét próbálta bevetni, de Casillas érezte, hogy a rövidre megy majd a labda, így jól helyezkedett és védett.

Kuyt és Puyol:

49. PERC: Van Bommel nem lehet kellemes ellenfél annyi szent. Xabi Alonsót szöktették, a holland azonban nemes egyszerűséggel fellökte őt a tizenhatoson belül, Webb továbbot intett.

SZÖGLET 48’
Xavi, Spanyolország
Puyol fejelhetett, de nem lett belőle gól.

46. PERC: Egyik szakvezető sem cserélt.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Spanyolország
0-0-ról folytatják a felek.

Félidei helyzetjelentés: Az első játékrészt a spanyolok nyomták meg a jobban, a hollandok eddig csak a keménykedésükkel tűntek ki, De Jong, van Bommel és Sneijder sem szólhatott volna, ha Howard Webb felmutatja nekik a pirosat.

Spanyolország előtt Ramos fejesénél és Villa kapáslövésénél adódott a legnagyobb helyzet a gólszerzésre, azonban a bekk bólintását védte Stekelenburg, a támadó lökete pedig az oldalhálóban kötött ki.

A hollandok Robben utolsó percekben eleresztett lövésével veszélyeztettek, Casillas azonban szögletre tudta menteni az alsó sarokba tartó labdát.

48. PERC: Vége az első félidőnek, eddig gólokat nem, csak meglepően kemény belépőket láthattunk, pontozással Spanyolországnak áll a zászló, 0-0!

LES 47’
Hollandia
Kuyt és van Persie is lesen volt.
SZÖGLET 47’
Robben, Hollandia
Kifejelték a védők.

46. PERC: Casillasnak kellett szögletre paskolnia Robben lapos löketét.

45. PERC: Két perc a hosszabbítás.

SZABADRÚGÁS 43’
Xabi Alonso, Spanyolország
Majdnem a félpályáról lőtt mellé.

43. PERC: Sneijder rúgta le brutálisan Busquetset, de Howard Webb nem adott neki lapot.

LES 40’
Spanyolország
Villa futott ismét lesre.
SZABADRÚGÁS 40’
Xavi, Spanyolország
Jó 37 méterről kereste Puyol fejét, tisztáztak a védők.

38. PERC: Pedro lódult meg a labdával de mellé lőtt.

SZÖGLET 37’
Robben, Hollandia
Egy trükkös szabadrúgás végén rúgott lukat Mathijsen.

De Jong talpalása:

Van Bommel belépője:

Jimmy Jump akcióban:

34. PERC: Érdekes jelenetek: egy előrevágott labda pattant át Casillas fölött, a hollandok azonban a megítélt szögletet legurították a kapusnak.

30. PERC: Rengeteg a szabálytalanság, főleg a hollandok keménykednek. Az oranje egyébként belerázódott a meccsbe, igaz nagy holland helyzetet még nem láthattunk.

28. PERC: Az eset után a spanyol középpályást ápolni kellett de már talpon van.

SÁRGA LAP 28’
De Jong, Hollandia
Xabi Alonsót rúgta mellbe, egy pirosat is megért volna.

24. PERC: A szélről elvégzett szabadrúgást Casillas húzta le a levegőből majd egyből indította Villát de a Jobulani túl hosszan szállt előre, Stekelenburg szelídtette meg.

SÁRGA LAP 23’
Ramos, Spanyolország
Túlzottan szigorú az ítélet.
SÁRGA LAP 22’
van Bommel, Hollandia
Iniestát rúgta le.
LES 21’
van Persie, Hollandia
Lesre futott.
SZÖGLET 21’
Robben, Hollandia
Bedobás lett belőle.
SZABADRÚGÁS 18’
Sneijder, Hollandia
Casillas védett.
SÁRGA LAP 17’
Puyol, Spanyolország
Robbenbe rúgott bele.
Ápolás 15’
Capdevila, Spanyolország
Ápolni is kellett a belépő után.
SÁRGA LAP 15’
van Persie, Hollandia
Capdevilába rúgott bele.

Ramos fejese:

13. PERC: Eddig a spanyolok szája íze szerint alakulnak a dolgok, a hollandok kissé beragadtak. Puyoléknak már akadt három helyzete és a labda is többnyire náluk van.

SZÖGLET 12’
Xavi, Spanyolország
Kisszöglet után Villa lőtt kapásból az oldalhálóba.

11. PERC: Egy pofás spanyol akció végén Sergio Ramos lőtt kapura, Heitinga vágta ki szögletre a labdát.

Természetesen a fotósok is szép számmal jelen vannak a Soccer Cityben:

8. PERC: Kuyt tesztelte Casillast de erőtlen lökete nem okozott gondot a spanyol ikonnak.

LES 6’
Spanyolország
David Villa futott lesre.

5. PERC: Micsoda helyzet! Egy jobbról érkező labdát Sergio Ramos fejelhetett középről a kapura, azonban Stekelenburg hatalmas bravúrral védeni tudott!

A meccset a híres Jimmy Jump is a helyszínen tekintette volna meg, ám már a felvezetés közben a pályára rohant, kivezették a stadionból:

1. PERC: Sötét mezben játszanak a spanyolok, tiszta narancsban a hollandok.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Hollandia
Megy a döntő, nyerjen a jobbik!

A csapatok a pályán, felcsendültek a himnuszok, hamarosan kezdődika meccs.

Kezdőcsapatok:

Hollandia: Stekelenburg – van Bronckhorst, Mathijsen, Heitinga, van der Wiel – De Jong, van Bommel – Kuyt, Sneijder, Robben – van Persie
Szövetségi kapitány: Bert van Marwijk

Spanyolország: Casillas – Capdevila, Puyol, Piqué, Sergio Ramos – Alonso, Busquets – Pedro, Xavi, Iniesta – David Villa
Szövetségi kapitány: Vicente Del Bosque

Két olyan európai futballnemzet találkozik este a dél-afrikai világbajnokság döntőjében Johannesburgban, amely korábban sosem ért csúcsra a legrangosabb labdarúgó tornán, Spanyolország ráadásul még a fináléban sem járt. Ráadásul most először avathatnak végső győztest az Öreg Kontinensről más földrészen rendezett vébén.

Bert van Marwijk legénysége bombaformában érkezik Johannesburgba, az oranje ugyanis a legutóbbi 25 meccsén nem kapott ki, ráadásul 2010-ben az össze találkozóját megnyerte. Ronald Koeman, a narancsok legendája szerint Wesley Sneijder lehet a nyerőember és egyet kell értenünk szövetségi kapitányunk testvérével. A középpályás az Interben is maradandót alkotott, miután igazi vezérként Olasz Kupa-sikerhez, bajnoki címhez és Bajnokok Ligája elsőséghez segítette a milánói csapatot, a vébén pedig öt találatával elévülhetetlen érdemei vannak a finálé kiharcolásában, elég csak a brazilok elleni duplájára gondolni.

Hollandia nyert már magabiztosan, kínkeservesen és hátrányból is, ráadásul mintha az égiekkel is lepaktáltak volna a németalföldi játékosok, minden adva tehát az aranyhoz.

Igen ám, csak ebbe Spanyolországnak is lesz beleszólása. A Svájc elleni zakó (ki emlékszik már arra?) jókor jött pofonnak tekinthető, igaz már azon az összecsapáson megmutatkozott az ibériai legénység legnagyobb problémája, a helyzetkihasználás. Vicente Del Bosque csapata látványos, domináns, gólratörő játékot játszik ehhez képest a találatok elmaradnak, az ötgólos David Villán kívül pedig csak Iniesta és Puyol talált be – azaz csak barcelonai játékosok szállították a gólokat. Az Iker Casillas vezette védelem biztos lábakon áll, de a bekkek fokozottan figyelniük kell, nehogy hátrányba kerüljenek ugyanis erre eddig egyetlen egyszer volt példa a mostani világbaunokságon, Svájc ellen.

A két csapat eleddig nyolcszor csapott össze egymással, négy holland, három spanyol győzelem mellett egy döntetlen színesíti a palettát. Legutóbb 2001-ben, egy rotterdami barátságos mérkőzésen az oranje diadalmaskodott 1-0-ra, az armada legutóbb 1983-ban győzte le Hollandiát.

Nem szabad ugyanakkor megfeledkeznünk állandó jósunkról, Paulról a polipról aki spanyol győzelmet voksolt estére. A kedves nyolclábú eddig pazar látnoknak minősült a dél-afrikai világbajnokság kapcsán, eddig hétből hétszer találta el a győztes kilétét.

A mérkőzésre Johannesburgban, a Soccer City Stadionban kerül sor, a sípot pedig az eddig kifogástalanul bíráskodó, civilben rendőr angol Howard Webb fújja majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik