Nagyvilág

Öt év után ültek újra egy asztalhoz a V4-ek és Japán külügyminiszterei

MTI/EPA/Martin Divisek
MTI/EPA/Martin Divisek
A tudományos és technológiai együttműködés mellett geopolitikai témák is napirenden voltak.

A visegrádi négyek számára Japán az egyik legfontosabb stratégiai partner Európán kívül – mondta egy keddi sajtótájékoztatón Orbán Anita külügyminiszter, melyet a visegrádi négyek (V4) és Japán külügyminisztereinek találkozója után tartott, a Pozsonyhoz közeli Félen, számolt be róla az MTI.

Erről szólt a találkozó

A találkozón – melyre öt év után került sor – Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Japán külügyminiszterei a gazdasági és politikai együttműködés kiszélesítésének lehetőségeiről, valamint időszerű nemzetközi kérdésekről is tárgyaltak.

Juraj Blanár szlovák külügyminiszter szerint tudományos és kutatás-fejlesztési együttműködés elsősorban a robotika és a mesterséges intelligencia területén valósulhat meg Japán és a V4-es országok között.

A találkozón szót ejtettek még energiabiztonsági és ellátási láncokat érintő kérdésekről, a Hormuzi-szorost övező válság kapcsán. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban egyetértettek abban, hogy a konfliktusnak nem lehet katonai megoldása.

93 japán cég a régióban

a V4-ek országaiban 93 japán cég van jelen, és Japán továbbra is részese akar lenni a fenntartható ipari fejlődésnek a régióban. Ehhez kulcsfontosságúak, a nyitott piacok és a kiszámíthatóság – emelte ki Tosimicu Motegi japán külügyminiszter.

Hasznosnak és informatívnak tartotta a megbeszélést Orbán Anita külügyminiszter, aki szerint Japán a V4-ek egyik legfontosabb stratégiai partner Európán kívül. Kiemelte a tudományos és technológiai szegmensben történő együttműködés kiszélesítését, különösképpen a mesterséges intelligencia terén. Elmondta: egyetértés volt az ukrajnai háború negatív megítélése, illetve a kereskedelmi és ellátási láncok bebiztosításának fontossága terén is.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik