Augusztusban rendre szinte a teljes Európai Unió leáll, majdnem mindenki szabadságon van. Ez ugyan szinte lehetetlenné teszi az augusztusi munkavégzést, de megakadályozza azt, hogy az uniós intézményrendszer az egész nyárra leálljon.
Az Európai Uniót általában túlbürokratizált szervezetként szokták leírni, de ez inkább képzelet, mint valóság. Az EU-ban összesen 60-70 ezer bürokrata dolgozik, egy félmilliárdos kontinens irányításán. A Magyar Posta és a MÁV összesen alkalmaz ennyi embert. Az irodisták szeptember elején visszatérnek Brüsszel európai negyedébe. Ismét forgalmassá válik a Schumann-körforgalom környéke, ami egyébként még mindig nincs készen, és lehet, hogy teljesen nem is lesz, ha az önkormányzat nem tudja kipréselni az EU-ból a pénzt a befejezésre. Az európai negyed, ahogy maga az EU is, állandóan félkész projekt, folyamatosan fejlődik, és folyamatosan idegesítő hibái vannak.
2025 őszére az Európai Unió előtt több komoly kihívás is áll. Az elmúlt évek egyébként is kemények voltak, 2020 óta folyamatosan krízisben működik az európai intézményrendszer. Elsőként a koronavírus-járvány ütötte meg, majd a pandémiát követő gazdasági válságtól is kapott egy pofont. Erre jött még Oroszország totális háborúja Ukrajna ellen. A köztudomás úgy értékeli az EU ezekre adott válaszait, hogy alapvetően sikeresek voltak, és folyamatosan mozdították előre az Európai Unió nagyobb központosítását.
A centralizáció alapvetően az Európai Bizottság munkájában jelenik meg. A második ciklusát töltő Ursula von der Leyen a korábbi bizottsági elnökökhöz képest elképzelhetetlenül központosította a döntéshozatalt. Annyira, hogy ez szinte akadálya lett az újraválasztásának. Ugyan csak Orbán Viktor miniszterelnök mondott ki hangosan olyanokat, hogy a bizottság elnöke a miniszterelnökök alkalmazottja, nem a főnöke, a háttérben több országból is hasonló vélemények jöttek.
Pedig az Európai Tanács egységesebb lett. Az uniós döntéshozatal általában is törekszik a lehető legnagyobb kompromisszumra. Sokszor úgy is teljes egyetértés van, hogy csak a többség jóváhagyására lenne szükség. A projekt lényege, hogy mindenki azt érezze, részese a folyamatoknak. Ukrajna lerohanása óta az EU-ban szinte teljes egység van az Oroszországgal szembeni politika lényegi elemeiben. Csak Magyarország lóg ki.
Egyelőre nehéz elképzelni, hogy a hagyományos politikai keretrendszerben kezelni lehetne azt, amennyire a magyar kormány eltávolodott az uniós megegyezéstől. Itt ugyanis nem egyszerű érdekképviseletről van szó. Szlovákia sokszor kilóg a konszenzusból, de velük eddig mindig meg lehetett egyezni. Amint kapnak egy olyan engedményt vagy kivételt, ami megfelel az érdekeiknek, Robert Fico beáll a sorba. Ráadásul Fico otthon sem olyan erős, hogy ekkora téteket tudjon a külpolitikában az asztalra tenni.
Magyarországgal sokszor azért is nehéz megegyezni, mert a szövetségeseink nem látják a magyar érdeket az Orbán-kormány lépései mögött. És ha nincs magyar érdek, nehéz olyan engedményt tenni, ami visszahozná a magyarokat a többséghez. Ebből a szempontból az EU mindenképp érdeklődve figyeli, hogy mi történik a magyarországi választási kampány során. Van ugyanis olyan kimenetele a választásnak, melyben nem kell szembenézniük a bonyolultabb döntésekkel.
A geopolitikai helyezkedésben viszont nem lehet ennyire megúszós az Európai Unió. Donald Trump beiktatásával az Egyesült Államok geopolitikai értelemben visszahúzodott, az általa hagyott űrt viszont nem töltötte be senki. Kína erősebbnek érezheti magát, mint korábban, miközben az amerikai-kínai viszony nem lett kevésbé terhelt. Indiát a korai közeledés után úgy tűnik, sikerült elidegenítenie az amerikai vezetésnek, ezért inkább Kína felé húzhat a jövőben. Oroszországot a nemzetközi elszigetelés már Kína karjaiba tolta, mostanra jelentős az oroszok kitettsége Kína felé.
Az Európai Unió geopolitikai szempontból érdekes képződmény. Az ötszázmilliós kontinens összességében a világ legerősebb gazdasági hatalma, de ezt nehezen tudja geopolitikai befolyássá tenni. Amiben az Európai Unió jó, az a szabadkereskedelem, a részvétellel motiválás, a szabályozás. Egy olyan világban, ahol a nyers birodalmi erő egyre fontosabb, az államok közötti, szabályokra és józan belátásra hagyatkozó politikai együttműködés pedig a háttérbe szorul, egy ilyen államszervezetnek nehéz jól manővereznie.
Az EU minden erőssége ellenére szinte teljesen befeküdt az Egyesült Államoknak, amikor kereskedelmi megállapodást kellett aláírni. Von der Leyen és csapata azzal védekezett, hogy ennél nehéz lett volna jobb megállapodást kötni. Ez egyszerre lehet igaz azzal, hogy India és Brazília például képes volt ellentartani az Egyesült Államoknak, viszont nem is sikerült jó megállapodást kötniük.
A következő időszak egyik nagy feladata az lesz, hogyan lehet ezeket a kapcsolatokat letisztázni vagy megoldani.
Főleg azért, mert nagy kihívás lesz Európa védelmének és a poszt-amerikai védelmi struktúrának a kiépítése is. Európa elmúlt hetven–nyolcvan évét alapvetően határozta meg a békeosztalék fogalma. Ez az a jólét, amit az a történelmi fejlemény biztosított, hogy a kontinens védelmét a gyakorlatban az Egyesült Államok hadereje látta el. Európának nem kellett védelemre költenie, költhetett hát az amerikainál jóval kiterjedtebb szociális hálóra és újraelosztó államra. Ha nincs is feltételenül vége az amerikai védőernyőnek, Trump megválasztása mindenképp üzenet Európának, hogy ne számítson feltétel nélküli biztonságra Amerikából. Persze ez a XX. század közepén sem volt teljesen másképp, az amerikai védelem valójában sosem volt feltétel nélküli és általános.
Európa viszont jelentős erőforrásokat kezdett költeni a fegyverkezésre. Márcsak azért is, mert
Oroszország egyébként is inkább európai méretű ellenfél, az Egyesült Államok geopolitikai kihívója Kína. Mindkettő sokkal erősebb és nagyobb Oroszországnál. Ha Trump kormánya nem képes békét teremteni Ukrajnában, két jelentősebb következmény várható.
- Az egyik, Európa számára kényelmesebb, hogy Amerika továbbra is támogatja Ukrajnát Oroszország ellenében, csak Európának többet kell fizetnie érte.
- A másik esetben viszont Trumpék hátradőlnek és megnézik, mi történik a két hatalommal, amíg eljutnak a harcok lezárásáig.
Mindkét esetben Európára hárul az ukrán fegyverszünet biztosítása, amire most nem képes. Nincs elég katona, elég haditechnika a kontinensen, hogy egy ezer kilométernél hosszabb frontszakaszt biztosítani tudjon. Ahhoz pedig főleg nincs, hogy egyedül lássa el lőszerrel, információval és célokkal az ukrán hadsereget, amely több dologban már most fejlettebb, mint az európai erők.
A védelmi kiadások növelésétől valamelyest az európai versenyképesség javulását is várják. Európa speciális helyzetben van a világban. A kontinensen megvan egy rakás olyan dolog, amit nagyon nehéz elérni: a magántulajdon szentsége, a kiszámítható jogállam, a demokrácia és a szólásszabadság, ha néha akadozva is, de működik Európában. Ezek azok a vívmányok, amelyektől az állampolgárok nagy része végső soron jobban, gazdagabban, szabadabban él. Közben viszont hiába erős a szellemi tőke a kontinensen, a termelékenység egyre kisebb, az ipar leépül, Európa legnagyobb országainak gazdasági modelljei szenvednek.
A termelékenység visszaesésével és a gazdasági növekedés megállásával párhuzamosan a kontinens öt legnagyobb országában már a populista jobboldal adja a legnépszerűbb politikai erőt. Lehet, hogy ezek az erők több helyen nem tudnak majd hatalomra jutni, vagy egyedül kormányozni. Az is lehet, hogy hatalomra jutva konszolidálódnak majd, ahogy Olaszországban történt. De
A gazdasági teljesítmény, az ipar és a termelékenység helyreállítása egyre égetőbb kihívásai az Európai Uniónak. A védelmi kiadások növelése ezeken segíthet valamennyit, hiszen gyakorlatilag szövetségi gazdaságélénkítő programokról van szó, amikor a védelmi ipar felélesztéséről beszélnek. De átfogó reformok nélkül nehéz lesz kihúzni Európát a kényelmes mocsárból.
