Július 6-án, vasárnap ünneplik a dalai láma 90. születésnapját. Az idős kora miatt egyre többször merül fel a tibeti buddhizmus spirituális vezetőjének utódlási kérdése. Elsősorban a követői és a kínai állam figyelik közelről a történéseket, Peking ugyanis mindenképpen szeretne beleszólni, sőt, kifejezetten kijelölni, ki töltse be a jövőben a tibeti buddhizmus legfelsőbb tisztségét.
Maga a hivatalban lévő egyházi vezető korábban már több, egészen radikális megoldást is megfogalmazott. Volt, hogy azt vetette fel: mivel sikerült beteljesítenie a célját, ezért szüntessék meg a dalai láma intézményét, így meg lehetne akadályozni, hogy Kína közbeavatkozzon. Azon is gondolkozott, hogy szakít a hagyományokkal, és még az életében átruházza a spirituális erejét egy felnőttre vagy egy nagyobb gyerekre, hogy ne legyen hatalmi űr, amíg a halálát követően egy gyereket kiválasztanak a reinkarnációjának – és ezzel az utódjának.
Utóbbinak az az alapja, hogy reinkarnáció helyett emanáció történik, ami azt jelenti, hogy a dalai lámákhoz hasonló, megvilágosodott lények egyszerre több testben is megjelenhetnek.
Aztán szerdán – amikor magas rangú szerzetesek bevonultak a dalai láma születésnapi ünnepségén rendezett konferenciára az indiai Dharamszalába – ismét a hagyományos megoldást javasolta.

Hagyományosan az új dalai láma (magyarul a bölcsesség óceánja) keresése mindig az aktuális egyházfő halála után kezdődik. A tibeti buddhista vezetők ehhez ősi szokásokat követnek, misztikus látomásokat, az előző dalai láma által hátrahagyott nyomokat, utalásokat, a csillagokat elemzik. A múltban keresőcsapatok járták Tibetet, és keresték fel a jelölteket, hogy teszteljék, mutatnak-e olyan tulajdonságokat, amelyek miatt különösen szentnek tekinthetők.
Csakhogy egy ilyen folyamat, amelynek a végén egy gyermeket a dalai láma reinkarnációjának ismerik el, évekig is eltarthat. További tíz évet vagy még annál is többet vesz igénybe az, hogy felkészítsék a szerepére, és elérje hozzá a megfelelő érettséget.
Két dalai láma
A tibeti buddhisták és a dalai láma attól tartanak, hogy Kína kihasználja a hosszas utódlási folyamat okozta hatalmi űrt.