Nagyvilág

242 emberrel a fedélzetén felszállás után lezuhant az Air India repülőgépe, 204 áldozatot már megtaláltak

Nandan Dave / ANADOLU / AFP
Nandan Dave / ANADOLU / AFP

Lezuhant az Air India egyik utasszállító repülőgépe a felszállást követően az indiai gudzsaráti Ahmedábád repülőtérnél – írja a BBC.

A hivatalos tájékoztatás szerint 230 utas és 12 fős személyzet volt a fedélzeten. A nyugat-indiai nagyváros rendőrfőnöke később megerősítette: feltehetően senki sem élte túl a balesetet. Magyar idő szerint 4 óra körül már arról számolt be, hogy eddig 204 áldozatot találtak. Hozzátette, valószínűleg helyi lakosok is meghaltak a tragédiában a becsapódáskor.Faiz Ahmed Kidwai, az indiai polgári repülési igazgatóság vezetője az Associated Pressnek elmondta, hogy a repülőgép egy Meghani Nagar nevű lakóövezetben zuhant le.

Az Air India közzétette az AI171-es járaton utazók nemzetiség szerinti bontását. E szerint a fedélzeten

  • 169 indiai,
  • 53 brit,
  • egy kanadai
  • és hét portugál állampolgár tartózkodott.

Mivel a felsoroltak nem fedik az összes utas számát, megkerestük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot arról érdeklődve, van- tudomásuk magyar állampolgárokról, akik esetlegesen a gépen utazhattak. A tárca szóvivője közölte, az indiai repülőgép balesetének nincs magyar állampolgárságú áldozata. Paczolay Máté azt írta:

nagykövetségünk továbbra is folyamatos kapcsolatban marad az illetékes hatóságokkal és szükség esetén konzuljaink készek minden lehetséges segítséget megadni a térségben tartózkodó magyaroknak.

50-60 gyógyszerészhallgatót vittek kórházba továbbá abból az orvosi hostelből, amelybe becsapódott a gép. Öt tanulót még keresnek, de több orvos hozzátartozóit is eltűntként tartják számon.

A közösségi médiában terjedő felvételeken sűrű, fekete füst látható az égen. Az NDTV felvételein az is látható, amint a repülő zuhan, majd feltehetően a becsapódás után hatalmas robbanás történik, és füst száll föl.

A járat Ahmedábádból a brit londoni repülőtérre tartott. A flightradar adatai szerint nem sokkal felszállás után zuhant le a gép. Halálos áldozatokról egyelőre nem érkezett megerősítés.

A Flightradar24 légiközlekedési nyomkövető oldal szerint a gép egy Boeing 787-8 Dreamliner volt, az egyik legmodernebb forgalomban lévő utasszállító repülőgép. Az Air India katasztrófája az első alkalom, hogy egy Boeing 787-es repülőgép ilyen módon zuhant le. A modellt 14 évvel ezelőtt mutatták be, és mindössze hat héttel ezelőtt az amerikai repülőgépgyártó méltatta, hogy a Dreamliner néven is ismert modell elérte az 1 milliárd utas szállításának mérföldkövét.

A hindustantimes tudósítása szerint a helyi légügyi tisztviselők közleményében az áll, hogy a repülő pilótája „Mayday” vagyis vészhelyzeti jelzést adott le, ám ezt követően a repülőgép nem reagált a légiforgalmi irányítás hívásaira. A repülőgép öt perccel a felszállás után zuhant le a repülőtér előtt.

Mehmet Yaren Bozgun / Anadolu / AFP

A helyi TV9 jelentése szerint Vijay Rupani, Gudzsarát állam volt miniszterelnöke gyaníthatóan az Air India lezuhant repülőgépének fedélzetén tartózkodott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik