Találtak egy partra vetett hajót a Karib-térség délkeleti részén fekvő Canouan-szigeten, amelynek fedélzetéről tizenegy emberi holttest került elő – közölte a Saint Vincent és a Grenadine-szigetek rendőrsége kedden. A holttestek személyazonosságát még vizsgálják, de feltehetően Maliból származó személyekről van szó – írja a Reuters nemzetközi hírügynökség.
Több útlevelet is találtak a helyszínen, amelyek úgy tűnik, a Mali Köztársaságból származnak
– mondta Junior Simmons rendőrfelügyelő az erről szóló videóüzenetben. „A maradványok előrehaladott bomlási állapotban voltak, és némelyik nem is volt teljesen ép” – tette hozzá.
A helyi rendőrség helyi idő szerint hétfő reggel kapott bejelentést a tizennégy méteres hajóról, amely Little Bay-ben sodródott partra.
Nem ez az első eset, hogy hasonlót tapasztalnak a térségben. Januárban a Szent Kristóf-szigetet magába foglaló államszövetség hatóságai fedeztek fel egy hajót, amelyen tizenkilenc ember földi maradványaira bukkantak. Azok a holttestek szintén a bomlás előrehaladott állapotát mutatták, vagyis hosszú ideje lehettek már a tengeren. A hatóságok ebben az esetben is olyan azonosító jeleket találtak, amelyek arra utaltak, hogy a néhai utasok egy része a tengerparttal nem rendelkező nyugat-afrikai országból származtak. Ez több mint hatezer kilométerre található a helyszíntől.