Nagyvilág

Zsinagógát ostromoltak meg izraeli szélsőjobbosok, ahol izraeli–palesztin emléknapi ünnepség tartottak

afp
afp

Egy szélsőjobboldaliakból összeverődött, mintegy 200 fős csoport támadt rá az izraeli Ra’anana város reformzsinagógájában tartott izraeli–palesztin emléknapi ünnepség résztvevőire.

A Haaretz szerint a hatóságoknak voltak ugyan előzetes információi arról, hogy jobboldali aktivisták tüntetést szerveznek a filmvetítéssel egybekapcsolt ünnepség miatt, amelyen, a tervek szerint, közösen emlékeztek volna az izraeli és a palesztin áldozatokra.

Az erőszakos támadássá fajult demonstráció kezdetekor viszont alig voltak rendőrök a környéken. A zsinagógába szorított 80 embert a késve érkező kommandós egységeknek kellett kis csoportokban kimenekíteni a szabályos ostrom alatt álló épületből.

A helyi média szerint a tüntetők az udvaron és a zsinagóga bejáratához vezető lépcsőn tolonganak, de számos tüntető az épületbe is behatolt, ahol a rendezvény résztvevőit szidalmazták, majd üldözőbe vették őket, azt skandálva, hogy „Menjenek Gázába”, „Halál a terroristákra!”

Azt hittem, meghalok. A poklot éltük át. Köveket, petárdákat, tojásokat, rúgásokat, köpködést és verést kaptunk

– nyilatkozta az egyik résztvevő a 12-es csatornának röviddel azután, hogy evakuálták a helyszínről.

A rendőrség szerint négy rendőr és három résztvevő könnyebben megsérült a történtekben. Az izraeli rendőrség közölte, hogy letartóztatott három embert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik