Ferenc pápa több mint egy hete légzési problémákkal küzd, múlt pénteken beszállították a római Gemelli kórházba, miután a rosszulléte miatt nem tudta végigmondani az egyik beszédét. A 88 éves egyházfőt eredetileg hörghurut miatt látták el, csakhogy egy légúti fertőzés miatt meg kellett változtatni a kezelés menetét. Hétfőn Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője közölte, hogy a pápát „összetett klinikai helyzet” miatt kezelik, és ott is marad addig, amíg az állapota ezt szükségessé teszi.
Az usccb.org katolikus portál hétfői tudósítása vatikáni forrásokra hivatkozva azt írja: Ferenc pápa a kórházban töltött negyedik napon már nem volt lázas, és egy kis időt a munkára is fordított. A katolikus egyházfő jelenlegi betegségének eredetét „polimikrobiális fertőzésnek” minősítették, ezért módosították a kezelését, és meghosszabbították a kórházi tartózkodását. Ezt a fertőzést két vagy több mikroorganizmus okozza, lehet bakteriális, vírusos vagy gombás. A bakteriális és vírusos fertőzések megkülönböztetése kulcsfontosságú a kezelés szempontjából, mivel a bakteriális fertőzések antibiotikumokkal kezelhetők, míg a vírusfertőzések gyógyítása általában kitartó ellátást és hosszabb időt igényel.
Kedden még nem volt információ arról, hogy a pápát mikor engedik ki a kórházból, bár a február 19-i heti általános audienciáját törölték. A Vatikán egyelőre nem közölte, hogy mi lesz a következő pápai szentmisékkel és az állandó diakónusok felszentelésével, holott a pápának február 23-án kellett volna elnökölnie az eseményen. A Pápai Háztartás prefektúrája, amely számos pápatalálkozót szervez, lemondta a február 22-re tervezett találkozókat.

Rendszeresen hívja Gázát
Az olasz lapok február 17-én arról számoltak be, hogy Ferenc pápa a kórházban töltött első két éjszakáján felhívta a gázai Szent Család Plébánián szolgáló lelkipásztort, Gabriel Romanelli argentin származású atyát és káplánját, az egyiptomi születésű Juszuf Aszadot, azzal, hogy továbbra is felügyeljék a papokat, útmutatást adjanak a híveknek, és támogassák az ott menedéket kereső családok százait. A pápa folyamatosan tartja a kapcsolatot a gázai plébániával.
A New York Times kedden szentszéki forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Ferenc egy vatikáni elöljárót delegált, hogy vegyen részt helyette a vasárnapi szentmisén. Múlt héten nem tudott részt venni egy másik, művészek számára tervezett rendezvényen a Vatikánban. A lap szerint ez már a negyedik alkalom, hogy Ferenc az egyébként gyermekhospice-nak is otthont adó Gemelli kórházban tartózkodik:
- 2021-ben ott műtötték a vastagbelét,
- 2023-ban légúti fertőzés miatt bevitték, de három nap után hazamehetett,
- néhány hónappal később ismét kórházba került sérv miatt, és megműtötték,
- tavaly februárban pedig influenza miatti diagnosztikai vizsgálatokon esett át.
Ráadásul térdproblémák és isiász-eredetű idegfájdalmak miatt gyakran használ tolószéket vagy botot.
Ugyanakkor a pápa felelőssége és a feladatainak mennyisége megnőtt a 2025-ös jubileumi szentév kezdetén. A katolikus naptárban a hit, a vezeklés és a bűnbocsánat negyedszázadonkénti jubileuma az idei év.
Minél gyorsabban meg kell találni az utódot
Érszegi Márk Vatikán-szakértő lapunk kérdésére válaszul közölte: Ferenc pápa habitusából az következik, hogy akár elhúzódó betegség esetén is – mint a maga idejében II. János Pál – az utolsó pillanatig, míg ereje engedi, el akarja látni a feladatait. Azokból pedig nem kevés akad: a katolikus egyházfőnek az idei „szentévre” előre megvannak a rögzített programjai. Ráadásul ezeknek csak egy kis része átruházható.

Megeshet, hogy – mint a hétvégén is, amikor kórházba került – a misét egy bíboros tartja meg helyette, vagy a beszédét más mondja el, de a pápa valójában hosszabb távon nem helyettesíthető teljes mértékben, erre sem törvényi, sem teológiai lehetőség nincs.
Ferenc pápának számos külföldi kormányfővel, diplomatával kell találkoznia a közeljövőben is, képviselve az egyházat. Elvileg személyesen kell vezetnie a szerdai audienciákat is.
Ennek a helyzetnek a megállapítására a Bíborosi Kollégium dékánja és a vatikáni bíborosok volnának hivatottak, és akkor beállna az úgynevezett „széküresedés”.
Ilyen helyzet egyelőre nem áll fenn, a Szentatya a hírek szerint gyenge egészsége ellenére is megfelelő szellemi állapotban van, és a betegágyán is képes pápai döntéseket hozni. De, ha erre bármilyen okból nem lenne képes, akkor a kialakult gyakorlat szerint megvan, hogy mit kellene tenni. A pápai szék nem állhat sokáig üresen, tehát ebben a helyzetben az a törekvés, hogy minél gyorsabban, lehetőleg egy hónap alatt megtörténjen az új pápa beiktatása
– hangsúlyozta a Vatikán-szakértő.