Nemcsak Donald Trump amerikai elnökkel tárgyalt szerdán telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök, hanem az új szíriai elnökkel is – írja a Kyiv Independent című ukrán lap. Ez volt az első hivatalos telefonbeszélgetés Szíria és Oroszország vezetője között az orosz támogatást élvező szíriai diktátor, Bassár el-Aszad decemberi bukása óta.
A Kreml „konstruktív és üzletszerűnek” minősítette a megbeszélést Ahmed al-Sara’a szíriai elnökkel, amely kiterjedt a kereskedelemre, az oktatásra és az együttműködés egyéb területeire. A párbeszéd fenntartásának szükségességében mindkét fél egyetértett.
A szíriai közszolgálati televízió arról számolt be, hogy az új elnök megerősítette a közel-keleti ország stratégiai kapcsolatait Oroszországgal, és kifejezte szándékát, hogy együttműködjön minden olyan féllel, aki hozzájárulhat az ország biztonságához és stabilitáshoz.
A telefonhívást megelőzően orosz delegáció látogatott Damaszkuszba. Ez volt az első ilyen kapcsolatfelvétel volt azóta, hogy a korábbi szíriai elnök Oroszországba szökött a felkelők elől, majd menedékjogot kapott Moszkvától. Aszad decemberi bukását követően Oroszország megkezdte kivonulását Szíriából, ami kétségeket ébresztett a szíriai orosz katonai jelenlét jövőjét illetően.
Murhaf Abu Kasra szíriai védelmi miniszter február 6-án közölte: az, hogy Oroszország megtarthatja-e a tartusi haditengerészeti támaszpontját és Khmeimim légitámaszpontját, attól függ, Moszkva mit kínál ezért cserébe.
Mint ismert, Oroszország 2015-ben küldött csapatokat Szíriába, hogy Bassár el-Aszadot támogassa az ellenzéki erőkkel szembeni brutális fellépésében. Moszkva támogatásával Aszad rezsimje több százezer szíriait börtönzött be, kínzott meg és ölt meg.