Nagyvilág europoli

Mit kezdett Európa a Trump-tornádóval?

24.hu
24.hu
Trump három hét alatt felforgatta a világot, de Európában egyelőre nagy a csend. Ennek egyrészt a kivárás az oka, másrészt pedig már Trump megválasztása előtt jelentősen megváltozott az az irány, amely felé az unió tart.

Nagyjából három hét telt el azóta, hogy beiktatták Donald Trumpot. Az Egyesült Államok régi-új elnöke ez idő alatt az első ciklusánál sokkal keményebben és gyorsabban alakította át azt, ahogy a világ működik. Trump végrehajtói határozatok sorozatával próbálja megváltoztatni az USA kapcsolatát a világ nagy részével. Orbán Viktor ezt a kezdeti lelkesedést „Trump-tornádónak” nevezte. De milyen konkrét hatással volt eddig ez a tornádó Európára?

Arról, hogy a trumpi reformok miként rombolják le a multilaterális együttműködésekre és intézményekre támaszkodó világrendet, illetve helyette egy nyers erőn és fenyegetéseken alapuló, XIX. századi testtartású világot húzzanak fel helyette, már írtunk. Ennek az új világrendnek viszont Trump beiktatása óta kevés konkrét hatása volt arra, ahogyan Európa működik.

Azt túlzó lenne állítani, hogy semmilyen változás nem történik, hiszen a kontinens az elmúlt fél évben radikálisan változtatott azon, milyen irányba kíván a jövőben haladni. Ám ezek a változások már Trump beiktatása előtt elkezdődtek, jócskán megelőzve a mostani reformcunamit.

Jim WATSON / AFP Donald Trump amerikai elnök a japán miniszterelnökkel, Shigeru Ishibával folytat megbeszélést a washingtoni Fehér Ház ovális irodájában 2025. február 7-én.

Az ugyanis már Donald Trump megválasztása előtt látszott, hogy a dolgok nem folyhatnak tovább abban a mederben Európában, ahogyan eddig mentek. A probléma többrétegű. Egyrészt látszott, hogy bárki is nyeri meg az elnökválasztást Amerikában, az Európai Unió legszorosabb szövetségese sokkal befelé fordulóbb lesz, mint korábban bármikor. Kamala Harris sem azzal kampányolt, hogy ugyanazt a szövetséget tervezi fenntartani Európával, mint a Biden-kormány. A hagyományos amerikai–európai szövetségnek Biden elnökségével vége szakadt: az előző elnök volt az amerikai politikai elit talán utolsó olyan karaktere, aki a XX. századi kapcsolatot képviselte a két kontinens között.

Azzal tehát az EU is tisztában volt már az amerikai választások előtt, hogy két jelentős feladata van:

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik