Legkevesebb 51 ember meghalt és többen megsérültek Guatemalavárosban hétfőn, amikor a városba vezető forgalmas autópálya hídján egy autóbusz hirtelen irányt változtatott, majd mintegy 20 méteres magasságból a mélybe zuhant – közölte a városi tűzoltóság szóvivője. A korábbi hírek még 30 körülre tették a lehetséges halottak számát.
Az autóbusznak 75 utasa volt, akik vidékről tartottak a fővárosba. A rendőrségi vizsgálat eddigi adatai szerint a sofőr elveszítette uralmát a jármű felett, amely először több személyautót elsodort, majd a híd fémkorlátját áttörve zuhant a mélybe, és fejtetőre állt. A tűzoltóság közösségimédia-felületén bemutatott fotókon látható, amint a busz részben elmerült a híd alatt folyó patak vízében, néhány halálos áldozat holttestével a közelében.
Miguel Angel Diaz, Guatemala tájékoztatási ügyekért felelős minisztere közölte, hogy az autóbusz 30 éves volt, és érvényes műszaki vizsgával, szállítási engedéllyel közlekedett. Hozzátette: a vizsgálatnak ki kell derítenie, hogy a megengedettnél több utast szállított-e a jármű.
Guatemalaváros polgármestere, Ricardo Quinonez a közösségi médiában bejelentette, hogy a mentést megkezdték, a rendőrség pedig a forgalmi dugók elkerülése érdekében alternatív útvonalakat fog kijelölni az arra közlekedők számára.
A közép-amerikai ország elnöke, Bernardo Arevalo részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak, és háromnapos nemzeti gyászt rendelt el; a katasztrófavédelmi erőkön kívül pedig a hadsereget is arra kérte, hogy nyújtson segítséget a szerencsétlenségben érintett embereknek.
(MTI)