Nagyvilág

Nincs halálos áldozata a késes támadásnak Dublinban

Annabelle Hamil / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
Annabelle Hamil / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
Az elkövetőt elfogták.

Frissítünk!

Noha vasárnap este még úgy tűnt, van halálos áldozata a Dublinban történt késes támadásnak, később kiderült, hogy csak sebesültekről van szól. Az APA osztrák hírügynökség korábban egy halottról számolt be, de az AFP francia hírügynökség az ír rendőrségre hivatkozva azt írta legfrissebb híradásában, hogy nem halt meg senki, három sebesültet viszont kórházba vitték.

A rendőrség szerint az elkövető húszas évei elején jár, és egyedül cselekedhetett. Áldozatai közül ketten súlyos, de nem életveszélyes sebeket kaptak, a harmadik pedig könnyebben sebesült meg.

Michael Martin ír miniszterelnök megdöbbentőnek nevezte a késelést az X-en, és teljes felépülést kívánt az áldozatoknak.

Egy embert megölt és többeket megsebesített vasárnap egy késelő Dublinban, a rendőrség egy gyanúsítottat őrizetbe vett – írtuk vasárnap este az ír hatóságok jelentésére hivatkozva.

Az ír rendőrség korábban „súlyos incidensről” számolt be, és közölte, egy férfit elfogtak, akit a főváros, Dulin északi részének egyik rendőrőrsére vittek. A rendőrség hangsúlyozta, hogy a közveszély elmúlt. A helyi sajtóban megjelent felvételeken a bűncselekmény lezárt helyszínére kiérkezett rendőrségi egységeket és a mentőszolgálatok járműveit lehetett látni. A The Irish Times a nap folyamán közölte, hogy a keleti Stoneybatter kerületben történteket a rendőrség egyelőre nem minősíti terrorcselekménynek. A helyi lap arról számolt be, hogy az elkövető hagyományos háztartási kést használt és egy házbejáratnál támadt rá emberekre, mintegy négy embert megsebesített, de halottról akkor még nem tett említést. A svájci külügyminisztérium időközben közölte, hogy az áldozatok egyike és az őrizetbe vett személy is svájci-iráni kettős állampolgárok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik