Elon Musk milliárdos, aki Donald Trump amerikai elnök Kormányhatékonysági Hivatalát (DOGE) vezeti a szövetségi kormányzat méretének csökkentése érdekében, hétfőn közölte, hogy az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) bezárásán munkálkodnak.
Musk, aki a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója, és akinek akinek nincs a kongresszus által jóváhagyott hivatalos kormányzati pozíciója, a szintén az ő tulajdonában lévő X-en beszélt erről – írta az MTI.
Az ENSZ által 2024-ben nyomon követett összes humanitárius segély 42 százalékát nyújtotta Washington és a USAID. A szervezet több mint tízezer embert foglalkoztat.
Musk azt mondta az ügynökségről, hogy javíthatatlan, és hozzátette, Donald Trump elnök egyetért azzal, hogy be kell zárni a USAID-et. A kiadások csökkentéséről szélesebb körben szólva Musk úgy becsülte, hogy a Trump-kormányzat jövőre ezermilliárd dollárt tud lefaragni az amerikai deficitből.
Trump az „Amerika az első” politikája részeként elrendelte az amerikai külföldi segélyek többségének globális befagyasztását.