A szlovák parlamentarizmus történetében példátlan lépésekre szánták el magukat kedden a Robert Fico miniszterelnök vezette koalíció pártjai, illetve a törvényhozás vezetése. Korlátozták az ellenzék felszólalási lehetőségeit, majd zárt ülést rendeltek el, és így meghiúsították az ellenük benyújtott bizalmatlansági indítvány nyilvános vitáját. E lépéseket a SME kommentátora, Peter Schutz véleménycikkében úgy minősítette: ha a törvényhozás szerepét gyengítik a kormány ellenőrzésekor, akkor az nincs összhangban egy parlamentáris demokrácia működésével. Schutz szerint Fico gyakorlatilag rendszerváltást visz végbe, és az ellenzék szerepének csökkentése egy autoriter állam kiépítésének a jele.
Ez már csak azért is fontos, mert az ellenzék vezet a közvélemény-kutatások szerint, és Fico koalíciója ma már nem is tudna kormányt alakítani, ha választást tartanának. Ám az ellenzék hiába készült kedden a bizalmatlansági indítvány megtárgyalására a pozsonyi parlamentben, a kormányfő a SIS nevű titkosszolgálat segítségével „meghekkelte” az ülést. Válaszul az ellenzék legerősebb pártjának, a Progresszív Szlovákiának (PS) a vezetője, Michal Simecka azt mondta: „Normális demokratikus országban nem tudna ilyesmit elképzelni.
A kormánykoalíció meghiúsította ezt az ülést. Nem akarják, hogy az emberek hallják, hogyan bukott el Robert Fico és kormánya. Ebben a bohózatban már nem veszünk részt, új ülést hívunk össze ellenzéki kollégáinkkal. Szilárdan hiszek abban, hogy a következő nem fog elbukni.

A pozsonyi Új Szó mást emelt ki Simecka nyilatkozataiból. A PS vezetője ugyanis attól tart, hogy Ficónak téveszméi vannak. Simecka aggódik amiatt, hogy a kormányfő a SIS-szel együttműködve paranoid gondolatokat terjeszt a parlamentben. De szerinte ez sem terelheti el a figyelmet arról, hogy a koalíció szétesőben van, és a kormánynak vége. „Ezen a parlamenti ülésen a kormány leváltásáról kellett volna tárgyalni. Bármi hangzott is el itt, az nem terelheti el a figyelmet arról, hogy Robert Fico 14 évnyi kormányzása után egyre drágul minden, és Szlovákia hanyatlik” – közölte Simecka. (Fico 2006 és 2010, illetve 2012 és 2018 között volt miniszterelnök, majd 2023 októbere óta újra az – a szerk.)