Nagyvilág

Megszólaltak az elfogott észak-koreai katonák

Ukrainian President Volodymyr Ze / ANADOLU / Anadolu via AFP
Ukrainian President Volodymyr Ze / ANADOLU / Anadolu via AFP

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a két elfogott észak-koreai katona ritka betekintést enged Phenjan orosz invázióban betöltött szerepébe – írja a The Guardian. A sérült ázsiai katonákat a kurszki régióban ejtette foglyul az ukrán hadsereg, ahonnan Kijevbe szállították őket kihallgatásra.

Az elfogott harcosokról Zelenszkij azt mondta, nem volt könnyű dolguk velük: szerinte az orosz hadsereg és az észak-koreai katonatisztek jellemzően kivégzik a sebesülteket, hogy ne legyen nyoma Észak-Korea részvételének a háborúban. Ez az első nyilvánosságra hozott alkalom, hogy az ukránok élve fognak el észak-koreaiakat.

Az ukrán elnök azt is elmondta, hogy a két hadifoglyot a sajtó rendelkezésére bocsátják majd, hogy a világ megismerhesse az igazságot.

Az ukrán biztonsági szolgálat, az SBU közzétett egy videót a katonákról. Eszerint az észak-koreai harcosok egyikét január 9-én fogták el a különleges erők, másikukat ukrán ejtőernyősök kapták el. Mindketten megsérültek, egyiküknek az állkapcsa, a másiknak pedig a kezei. Egyiküknél hamis orosz katonai papírokat találtak, amelyek szerint az Oroszországhoz tartozó Tuvai Köztársaságból érkezett.

Az SBU már megkezdte a foglyok vallatását. Eleinte nem beszéltek, később azonban mégis rászánták magukat a kommunikációra, egyikük sérült állkapcsa miatt erre csak írásban képes.

Mivel a két férfi semmilyen idegen nyelvet nem beszél, az ukránok a dél-koreai titkosszolgálat segítségével társalognak a velük. Így megtudták, hogy egyikőjük 2005-ben született és 2021 óta szolgál az észak-koreai hadseregben, társa pedig 1999-ben született és 2016-ban sorozták be a kommunista ország hadseregébe, ahol felderítő mesterlövésznek képezték ki.

Egyikőjük arról számolt be, fogalma sem volt róla, hogy háborúba küldik őket, feletteseiktől azt az információt kapták, hogy kiképzésre mennek Oroszországba.

A foglyok egyike azt is elmondta, hogy az észak-koreai erők súlyos veszteségeket szenvedtek el harc közben. Azt mesélte, öt napig élelem és víz nélkül vesztegelt, mielőtt elfogták.

Az ukrán elnök később egy videót is megosztott az X-en arról, amint kérdéseket tesznek fel a sebesült katonáknak. A posztban azt is leírta, hogy Ukrajna kész átadni a foglyokat Kim Dzsongun észak-koreai vezetőnek Oroszország fogságában lévő ukrán hadifoglyokért cserébe. Zelenszkij azoknak az észak-koreai katonáknak is ajánlatot tett, akik nem akarnak visszatérni hazájukba.

Lehetőséget kapnak erre azok, akiknek szándékukban áll közelebb hozni a békét azzal, hogy koreai nyelven terjesztik az igazságot a háborúról

– írta.

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy országuk jelenleg autokrata államok példátlan koalíciójával áll szemben. Az egyik Észak-Korea, amely 10 ezer katonát küldött, hogy az oroszok oldalán harcoljanak Kurszkban. Irán szintén segítséget nyújt Moszkvának kamikaze drónok formájában.

Kapcsolódó
Hiba lenne lebecsülni az orosz–ukrán frontra küldött észak-koreai viharhadtest „halhatatlanjait”
Az orosz–ukrán frontra vezényelt észak-koreai katonáknak számukra ismeretlen terepen kell megismerkedniük a modern hadviseléssel, ám a szakértő szerint hiba lenne lebecsülni a kommunista diktatúra viharhadtestének különlegesen kiképzett egységeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik