A következő élő közvetítés része Újabb hat megölt izraeli túsz holttestét találták meg

A húszi lázadók ismét megtámadtak egy hajót

KENT NISHIMURA / AFP
KENT NISHIMURA / AFP

Azt állították, sikeres támadást hajtottak végre egy kereskedelmi hajó ellen Jemen partjainál.

Jahja Szári, a húszik szóvivője azt mondta: katonai műveletet hajtottak végre a Groton nevű hajó ellen az Ádeni-öbölben. Közölte: pontosan és közvetlenül találták el a hajót, amelyet augusztus 3-a után másodszor támadtak meg. A bahreini székhelyű, az Egyesült Államokat és európai országokat tömörítő multinacionális haditengerészeti koalíció által vezetett Közös Tengeri Információs Központ (JMIC) ugyanakkor arról számolt be, hogy a két ballisztikus rakéta nem talált célba, a hajó folytatta útját anélkül, hogy bármilyen kárt szenvedett volna. A JMIC úgy véli, a Groton azért került célkeresztbe, mert a közelmúltban ugyanannak a társaságnak más hajói is jártak izraeli kikötőkben.

A Gázai övezetben zajló háború miatt, a palesztinokkal való szolidaritásból november óta a húszik Jemen partjainál több olyan hajót is megtámadtak, amelyekről úgy vélték, Izraelhez kötődnek. Ezek a támadások megzavarták a forgalmat a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben, amely a világkereskedelem számára létfontosságú tengeri övezet. Ezért az Egyesült Államok többnemzetiségű tengeri koalíciót hozzott létre, hogy csapást mérjen a lázadók jemeni célpontjaira, néha az Egyesült Királyság segítségével. (MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik