Nagyvilág

Most magánemberként állítják bíróság elé Trumpot

MTI / EPA / Allison Dinner
MTI / EPA / Allison Dinner

Új, a korábbinál szűkebb tartalmú vádat emelt Donald Trump ellen a 2020-as elnökválasztáshoz kapcsolódó ügyben Jack Smith, különleges ügyész, kedden – adta hírül az MTI.

Az amerikai igazságügyi minisztérium által kinevezett ügyész a korábbi bűnvádat helyettesítő, új indítványa figyelembe vette a Legfelsőbb Bíróság részleges elnöki büntetlenségről szóló határozatát, és ehhez igazítva szűkítette a Donald Trump ellen felhozott büntetőjogi tényállást.

Az új vád, többek között, tartalmazza, hogy Donald Trumpnak, elnökként, nem a hivatali pozíciójából fakadóan, hanem magánemberként volt érdeke, hogy őt nyilvánítsák a 2020-as elnökválasztás győztesévé.

Donald Trump, volt elnök és republikánus elnökjelölt ellen Jack Smith az elnöki hatalom átadásának akadályozása miatt és a választás eredményének megmásítására irányuló törekvés gyanújával emelt bűnvádat a 2020 novemberi elnökválasztást követően történtek miatt, részben a 2021 január 6-i zavargásokhoz kapcsolódóan.

Az amerikai, szövetségi Legfelsőbb Bíróság júniusban hozott határozata szerint az ország mindenkori elnökét büntetlenség illeti meg hivatali hatáskörben hozott intézkedésekért, ugyanakkor magánemberként tett cselekedeteiért felelősségre vonható.

Jogi és politikai elemzők szerint valószínűtlen, hogy az új vád alapján bírósági tárgyalást tartanának még a november 5-i választások előtt, de valószínűsíthető, hogy a jogi eljárás részévé válik az elnökválasztási kampánynak a következő több mint két hónapban. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik