Nagyvilág

Felakasztják az Iszlám Állam volt vezetője özvegyét

Ismael ADNAN / AFP
Az iraki jazidi közösség női tagjai az Iszlám Állam által Szindzsár térségében 2014 augusztusában végrehajtott mészárlás áldozataira elmlékeznek.
Ismael ADNAN / AFP
Az iraki jazidi közösség női tagjai az Iszlám Állam által Szindzsár térségében 2014 augusztusában végrehajtott mészárlás áldozataira elmlékeznek.

Halálra ítélték szerdán az Iszlám Állam (ISIS) korábban megölt vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi özvegyét – közölte az iraki Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács az állami INA hírügynökségen keresztül. A karh-i büntetőbíróság ítélete szerint a nőnek a terrorszervezettel való együttműködése miatt kell az életével felelnie. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács a közleményben ismertette, hogy

a terroristanő jazidi nőket tartott fogva a házában, majd az ISIS bandái elrabolták őket a Ninive tartomány nyugati részén fekvő Szindzsár körzetében.

Az ítéletet a 2005-ös iraki terrorellenes törvény valamint a jazidi női túlélőkről szóló 2021-es törvény rendelkezései alapján hozták meg – tudatták a közleményben. Az MTI erről szóló híradása a bíróságra hivatkozva azt írta, al-Bagdadi feleségét kötél általi halálra ítélték emberiesség elleni bűnök, a jazidi emberek elleni népirtás, valamint terrorcselekményekben való részvételért.

Miután az Iszlám Állam a 2010-es évek közepén kiterjesztette ellenőrzését Észak-Irak területére, valamint átlépte a szíriai határt, jazidi nők ezrei kerültek a terrorszervezet fogságába.

Az ISIS ideológiája alapján ezekre a nőkre teljes mértékben tárgyként, eladható árucikként tekintettek, hiszen a jezidizmus nem tartozik az ISIS felfogása szerint a tolerálható vallások közé, gyakorlói hitetlennek számítanak.

A fogságból kiszabadult túlélők később arról számoltak be, hogy elfogásuk után csoportokba osztották őket koruk és házassági státuszuk alapján, az időseket pedig rögtön megölték. A foglyul ejtett jazidi nők ellen a puszta erőszak és az emberkereskedelem mellett különösen gyakori volt a szexuális erőszak. A Human Rights Watch adatai alapján 105 nőből legalább hetvenet sorozatosan megerőszakoltak.

Az erőszakkal együtt járt a kényszerített terhesség és abortusz, ami azt bizonyítja, hogy az ISIS annak érdekében követte el ezeket a bűncselekményeket, hogy ne születhessen meg a jaziditák újabb nemzedéke.

A terroristafeleség ítélete a fellebbviteli bíróság megerősítésével válhat jogerőssé és végrehajthatóvá. A nő jelenleg is őrizetben van.

Abu Bakr al-Bagdadi, akivel 2019 novemberében végeztek az amerikai különleges erők Szíria északnyugati részén, az ismeretlenségből emelkedett a terrorszervezet élére, és minden muszlim kalifájának kiáltotta ki magát. Bagdadi a hatalma csúcsán, 2014 és 2017 között vezette a terrorszervezet, mikor az Iszlám Állam hatalmas területeket vont ellenőrzése alá Szíriában és Irakban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik