Nagyvilág

Távozik egy kormánypárti politikus és egy parancsnok Izraelben

JACK GUEZ / AFP
Beni Ganz, a Nemzeti Tábor nevű centrista párt elnöke.
JACK GUEZ / AFP
Beni Ganz, a Nemzeti Tábor nevű centrista párt elnöke.

A kudarc miatt, hogy a Hamász palesztin iszlamista szervezet tavaly október 7-én végre tudta hajtani terrortámadását Izrael ellen, lemondott és bejelentette visszavonulását vasárnap annak az izraeli hadosztálynak a parancsnoka, amely a Gázai övezettel határos területek védelméért felelős.

Október 7-én teljes kudarcot vallottam legfontosabb feladatomban

– írta feletteseinek címzett levelében a 30 évi katonai szolgálatot maga mögött tudó Avi Rózenfeld dandártábornok.

Az övezethez közeli izraeli települések több ezer lakosa, a Nova zenei fesztiválon részt vevő többezer ember és az őrposztokon szolgálatot teljesítő katonák hosszú órákon át védtelenek voltak a Hamász számtalan útvonalon támadó több ezer terroristájával szemben. Azóta mindennap elszorul a szívem amiatt a súlyos ár miatt, amelyet civil lakosaink, katonáink és rendőreink fizettek, és amiatt, hogy elveszítettem számos barátomat

– írta.

Rózenfeld közölte, hogy posztján marad mindaddig, amíg utódja át nem veszi a helyét, és szándékában áll továbbra is részt venni a kudarc okainak kivizsgálásában és a tanulságok levonásában, mindent megtenni annak érdekében, hogy többé ne fordulhasson elő az, ami október 7-én történt.

Távozik Beni Ganz a kormányból

Beni Ganz, a Nemzeti Tábor nevű centrista párt elnöke is bejelentette távozását az izraeli vészhelyzeti hadikabinetből, és előrehozott választásra szólított fel.

Nehéz szívvel, de megfontoltan lépek ki a kormányból

– fogalmazott a hadikabinet közvélemény-kutatási eredmények szerint legnépszerűbb tagja, és felszólította Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, hogy állapodjon meg a pártokkal az előrehozott választások időpontjáról, amely után szavai szerint valódi nemzeti egységkormány alakulhat meg.

Ganz állami vizsgálóbizottság megalakítását is követelte az október 7-i kudarc okainak és felelőseinek megállapítására, annak kiderítésére, hogy a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet miként hajthatta végre váratlan támadását Izraelben.

Az izraeli televíziókban közvetített beszédében Ganz bocsánatot kért és felelősséget vállalt azért a magának tulajdonított kudarcért, hogy nem sikerült elérnie a Hamász által túsznak elhurcolt összes izraeli kiszabadulását. Felszólította Netanjahut, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt a Joe Biden amerikai elnök által ismertetett fegyverszüneti és fogolycsere-kezdeményezés sikeréért.

Beni Ganz úgy fogalmazott, hogy októberben azért lépett be pártjával a vészhelyzeti egységkormányba, mert a Hamász támadása után szükség volt a nemzeti egységre. Mint fogalmazott, nem a politikai közösség, hanem a sorsközösség okán tették.

Beszédében azzal vádolta a kormányt, hogy politikai okokból nem hoz meg bizonyos szükséges stratégiai döntéseket.

A Nemzeti Tábor távozásával Netanjahu továbbra is rendelkezik 64 képviselőből álló többséggel a 120 tagú izraeli parlamentben.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik