Hiába tolódik jobbra az európai politika, nem Orbán Viktor felé tart

Számos olyan dolog történt az elmúlt hetekben, amelyek alapvetően határozhatják meg az Európai Unió jövőjét és benne Magyarország szerepét. A mögöttünk hagyott sűrű hetek politikai eseményeiből valószínűleg négynek lesznek hosszú távú hatásai.

• Az egyik a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylet.
• A másik, hogy Geert Wilders képes volt összehozni egy koalíciós megállapodást Hollandiában.
• A harmadik, hogy bebizonyosodott: az orosz titkosszolgálatok feltörték a magyar diplomácia informatikai rendszerét, amit a magyar kormány korábban letagadott.
• A negyedik pedig, hogy az Európai Parlament Identitás és Demokrácia nevű frakciója kizárta a német szélsőjobboldali AfD-t a tagjai sorából.

Vegyük sorra ezeket történéseket.

Fico kiesése

Egy 71 éves lévai költő Nyitrabányán közvetlen közelről tüzet nyitott Robert Fico szlovák kormányfőre. A támadás indítéka egyértelműen politikai volt, az elkövető, Juraj Cintula nem értett egyet Fico kormányfői tevékenységével.

Orbán Viktor a merénylet után arról beszélt, hogy

a kormányváltással Szlovákia elindult a békepártisághoz vezető úton. Ez nagy segítség volt Magyarország számára. Most ezt a folyamatot akasztották meg, lőtték keresztbe.

Arról is beszélt, hogy a legfontosabb hónapokban esett ki Fico a munkából, ezért jelenleg egyedül a magyarok képviselik a békepárti álláspontot Európában.

Fico állítólagosan „baloldali” merénylőjének emlegetése és a háborúpárti uniós magány azt a látszatot kelthetné, hogy Szlovákiában Orbán egyik szövetségesét, egy jobboldali vezetőt támadtak meg. Ám ez sem igaz: Fico és Orbán ugyan szövetségesek, de a szlovák kormányfő hivatalosan egy baloldali politikus, igaz, egy a magyargyűlöletéről ismert szélsőjobboldali párttal kormányoz együtt.

Ami politikailag összeköti őket, hogy az új szlovák kormány is azzal kampányolt: nem kell Ukrajnát ennyire lelkesen támogatni az oroszokkal szembeni harcban. Ám, amikor konkrét lépéseket kellett tenni, Fico nem segített Orbánnak.

Többször is írtunk már az Orbán-kormány európai magányáról. Lassan tényleg nincs másik ország, amely hasonló politikát képviselne az Európai Unióban, mint a magyar kabinet. Ezt a magányt csak fokozta a volt lengyel kormánypárt bukása, Donald Tusk koalíciójának hatalomra kerülése. Az előző, Mateusz Morawieczki-féle lengyel kormány sem értett egyet Orbán oroszpolitikájával, de akadtak bizonyos ügyek – leginkább az uniós eljárásokban és a migrációban –, amelyekben támogatták a magyar kormányt.

Fico kormánya viszont ezt sem tette meg. Az elvett pénzek vagy a Magyarországgal szemben indított hetes cikkes eljárással kapcsolatban Fico hatalomra kerülése óta nem volt szavazás a tanácsban, ezért nem derült ki, hogyan szavazna a szlovák miniszterelnök. Azt viszont tudjuk, hogy hiába kampányolt keményen ukránellenes retorikával, Ukrajna uniós csatlakozását és a Kijevnek nyújtott segélyt is megszavazta, és a szlovák cégek továbbra is zavartalanul szállíthatnak fegyvert Ukrajnába, csak a szlovák állam nem ad további katonai támogatást.

Emlékezetes, hogy Orbán elhagyta az Európai Tanács ülésének termét, hogy igyon egy kávét, amíg a többiek nélküle fogadták el Ukrajna csatlakozási folyamatának megindítását. A kivonulás előtt azért tárgyalhattak több órán keresztül, mert a magyar miniszterelnök abban bízhatott, hogy legalább az új szlovák miniszterelnök mellette szavaz majd. Nem így történt.

Robert Fico kiesésével tehát Magyarország nem lett még elszigeteltebb, mivel a szlovák kormányfő eddig sem támogatta olyan lelkesen a magyar kormányt, mint azt Orbán láttatni kívánja.

A támadás azért drámai sok magyar és lengyel számára is, mert nem érzik kevésbé megosztottnak a saját országaik társadalmát, mint a szlovákokét. Azt, hogy ez milyen változásokhoz vezet majd, nehéz előre megtippelni. A magyar kormány beépítette a merényletet a saját választási kampányába azt az érzetet keltve, hogy felerősödött a háború konkrét fenyegetése, és nagyon is jogos a magyar polgárok fizikai veszélyérzete.

Wilders kormánya

Geert Wilders pártja sokak meglepetésére fél éve megnyerte a holland választást. Arról, hogy Wilders miért nyerhetett, számos elmélet született. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a vele párhuzamosan induló újabb populista pártok – mint a hivatalosan a farmereket támogató, gyakran inkább az agrárlobbit helyzetbe hozó BBB és az elitellenes Új Társadalmi Szerződés – legitimálta a populizmust, és ebben Mark Rutte kormányfő távozásának bejelentése után a saját centrista-liberális pártja is segített. A VVD ugyanis egyre többször nyúlt a korábban populistának és szélsőjobboldalinak tartott témákhoz, a választók pedig azt érezhették, hogyha ezekről a témákról mégis legitim módon lehet beszélni, egyenesen az ősforráshoz, Wilders Szabadságpártjához fordulnak.

Első pillantásra Wilders koalíciós megegyezésének nincs köze a többi fontos ügyhöz, de valójában nagyon is van. Az Európai Unió politikája az EP-választásokon valamennyire jobbra fog tolódni. Csakhogy ez a jobbra tolódás nem feltétlenül jelenti majd azt, hogy a magyar kormány politikája közelebb kerül az uniós többséghez.

Arról már hosszan írtunk, hogy miért lehetetlen átvenni a hatalmat Orbán számára Brüsszelben. Ennek a kulcsa az, hogy az Európai Parlament tagjait választjuk meg, nem az Európai Tanácsét, ahol a miniszterelnökök ülnek. A tanácshoz képest a parlament hatalma elenyésző. Wilders viszont pont a tanácsban jelenthet változást, hiszen az új holland kormányfő az Orbánt régóta keményen bíráló Rutte helyére ül majd be.

Az új kormányfő nem Wilders lesz, mert a pártja ugyan megerősödött, de egyedül nem képes kormányt alakítani. Ehhez koalíciós társak is kellenek. Végül a Szabadságpárt mellé bekerült a BBB, az Új Társadalmi Szerződés és az eddigi fő kormánypárt, a centrista-liberális VVD is. Ezt a koalíciót viszont csak úgy lehetett tető alá hozni, hogy Wilders nem kapta meg a kormányfői széket – ezt már a tárgyalások korai szakaszában kizárták. A miniszterelnök így a egy párton kívüli Dick Schoof, a titkosszolgálat korábbi vezetője lehet.

Született egy több mint húszoldalas dokumentum is a négy párt által, amiben leírják, miként akarnak majd kormányozni. Hollandiában jó ideje ez a kormány lesz a legjobboldalibb, de nem teljesen úgy, ahogy azt a magyar miniszterelnök szeretné. A szerződés ugyan ír arról, hogy mentességet kérnének Brüsszeltől az új migrációs paktum alól, hogy keményebb menekültügyi rendszert alakítanának ki, és szabályoznák a müezzinek működését is, viszont azt is vállalták, hogy továbbra is támogatnák Ukrajnát, ráadásul az uniós közös rendszeren belül, valamint hogy ellenzik a további bővítést, és szeretnék visszafogni Hollandia befizetéseit a közös uniós kasszába.

Márpedig a magyar kormány számára ez utóbbiak a legfontosabb ügyek, például évek óta dolgozik azon hogy politikai szövetségeseit, Boszniát, Georgiát és Szerbiát felvegyék az EU-ba. Wilders koalíciója a szerződés szerint éppen ezekben nem segíti majd Orbánt.

Mindezeken túl a Fico-kormányhoz hasonlóan az új holland kabinet is befelé fordulónak tűnik. Alapvetően a károsanyag-kibocsátások visszafogására hozott szabályozások visszavonására koncentrál majd, csökkentheti a külföldi segélyezést, növelheti a hadi kiadásokat.

Az idén három olyan változás történhet a világpolitikában, amelyek csökkenthetik az Orbán-kormány magányát Európában.

• Ha Wilders kormányt tud alakítani.
• Ha Ausztriában a Szabadságpárt nyer a parlamenti választáson.
• Ha Donald Trump nyeri az elnökválasztást Amerikában.

Ugyanakkor mindnek megvannak a korlátai a magyar kapcsolat szempontjából, és Orbánnak nehéz lesz olyan szövetségest találnia, mint Lengyelország volt az ukrajnai háború kirobbanása előtt.

Orosz kapcsolat

Az Egyesült Államok szempontjából például kifejezetten fontos lehet az, ami a közelmúltban vált bizonyossá: a 444 birtokába jutott levél szerint valóban feltörték az orosz titkosszolgálatok a magyar diplomácia rendszereit, a behatolás durvább volt, mint korábban látszott, és erről a magyar kormányban is tudtak – de megpróbálták eltitkolni.

Trump valóban politikai szövetségese lehet Orbánnak, de az amerikai kormányzat nem csak Trumpból állna. Márpedig egyetlen NATO-partner sem fog szorosan együttműködni egy olyan országgal, amelynek a diplomáciai rendszereibe ki-be járkálnak az orosz szolgálatok. Mindezt ráadásul azon a politikai mutatványsorozaton felül, amit Orbán a svéd NATO-csatlakozással bemutatott.

És ott van még Kína is. Arra, hogy a Trump-kormányzat mennyire rossz szemmel nézheti, amit az Orbán-kormány Kínával csinál, arra bizonyíték Mitch McConnell legutóbbi beszéde a témáról. McConnell jelenleg a második legmagasabb rangú republikánus vezető (a házelnök az elnökség sorában az alelnök után jön, ezt követi a szenátus elnöke, de utóbbiban a republikánusok kisebbségben vannak). Nem Trump legnagyobb rajongója, de mindig határozottan támogatta. Korábban is keményen beszélt külpolitikában, Ukrajna támogatását például elengedhetetlennek tartotta. Igaz, hogy McConnell hamarosan nyugdíjba megy, de az, amiről és ahogyan beszélt, megmutatja, hogy Amerikában a jobboldali külpolitikai értékrend hogyan viszonyul Kínához. A McConnellnél jóval fiatalabb és trumpistább Tom Cotton is hasonlóan gondolkodik, és amikor Budapesten járt, vele sem volt hajlandó találkozni a kormány.

Szalámizódó szélsőjobb

Uniós ügyekben ezeknél is komolyabb következménye lehet annak, hogy az Európai Parlament legjobboldalibb frakciója, az Identitás és Demokrácia (ID) kizárt az Alternatíva Németországnak nevű szélsőjobboldali pártot. Az AfD korábban az EP-választások nagy esélyesének tűnt, a mostani német kormány népszerűtlenségéből sokáig ők profitálták a legtöbbet.

Az utóbbi hetekben viszont sorozatos botrányok voltak a párt körül. A listavezetőjükről, Maximilian Krahról kiderült, hogy Oroszország pénzelte a kampánya egy részét, majd házkutatást tartottak nála, mert az asszisztense Kínának kémkedhetett. Krah erre dobott rá egy olyan mondatot egy interjúban, amely szerint nem eredendően bűnös mindenki, aki valaha SS-egyenruhát viselt.

Az AfD kizárásáról Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés vezetője döntött.

Az EP-ben két nagy pártcsalád van, amelyek a centrista-konzervatív Európai Néppárttól jobbra áll.

• Az egyik az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR), amely egy euroszkeptikus, de oroszellenes és atlantista pártcsalád. Ezt Giorgia Meloni olasz miniszterelnök vezeti.
• A másik az ID, ahol a populista, szélsőjobboldali és oroszbarát pártok ülnek.

A két pártcsalád egyesítésére többen tettek már próbát, Orbán Viktor is. A feszítő ideológiai ellentétet viszont Oroszország ukrajnai háborúja óta még nehezebb feloldani, mint előtte volt.

Az AfD nem teszi könnyebbé a helyzetet. A Néppártból való távozása óta pártcsaládot kereső Fidesz például egyértelműen azért akart az ECR-frakcióhoz csatlakozni, mert az ID-ben az AfD jelenléte a maradék kapcsolatot is elvágta volna Magyarország és a hagyományos német jobboldal között.

Az AfD-t kizáró Marine Le Pen látványos kísérletet tett arra, hogy a szélsőjobboldali németektől megszabadulva egyesítse a két nagy pártcsaládot. Erre egyelőre kevés esély van, de a cél nem is ez lehet. Le Pen legfontosabb célja az, hogy a Nemzeti Tömörülés a francia többség számára elfogadható alternatíva legyen más pártokkal szemben. A Nemzeti Tömörülés hosszú utat járt be a szélsőjobbtól, de évek óta igyekszik magát köztársaságpárti, szuverenista jobboldali pártnak mutatni.

A következő Európai Parlamentben a szélsőjobboldali mandátumok száma akár az Európai Néppárt mandátumait is meghaladhatja majd, ám ezek megoszlanak a pártcsaládok között. Így sokkal nehezebb olyan nagy politikai erőt formálni, mely hatással lehet az Európai Parlament működésére. A végső döntést ebben a helyzetben Meloni hozhatja meg, aki az ECR-frakciót vezeti.

Meloni két opció közül választhat. Támogathatja az Európai Néppártot, élén a bizottság elnökeként újrázni akaró Ursula von der Leyennel, vagy blokkoló kisebbséget alkot Le Pen pártjával. Logikusabb döntésnek hangzik a hatalom felé mozogni, főleg úgy, hogy Meloni az utóbbi időben királycsinálónak láttatja magát az uniós vezetői pozíciók megszerzésében.

Ennek a lépésnek az lenne a következménye, hogy az ECR-frakció közelebb kerülne a Néppárthoz, de nem tudna egyesülni az ID-frakcióval. Így az ID-frakció kevésbé lenne meghatározó (hiszen az AfD kizárásával eleve tucatnyi mandátumtól esik el), de megnyílhat a kapu a Fidesz csatlakozása felé.

A Fidesznek vannak ugyan szövetségesei az ECR-frakcióban, de ennél is több az ellensége. Hiába támogatja a volt lengyel kormánypárt a csatlakozást, ha a cseh, svéd és finn pártok ellene vannak, ahogy a hamarosan csatlakozó román szélsőjobb is. Az oroszbarát politikai vonal miatt egyébként is közelebb áll a Fidesz gondolkodásához az ID-frakció, amelynek eddig az AfD jelenléte volt a fő akadálya.

Azzal, hogy ez elhárult, és a Fidesz egy frakcióban ülhetne Franciaország potenciálisan következő elnökével, már kevésbé tűnik rossz megoldásnak a csatlakozás.

Viszont a hatalmi központ továbbra sem az ID-frakció lesz.

A fenti négy esemény mindegyikéből az következik, hogy hiába tolódik jobbra az európai politika, valahogy mégis elkerüli Orbán Viktort.