Nagyvilág

Az eBay-en bukkant a British Múzeumból eltűnt ősi kincsek nyomára az FBI

Daniel LEAL / AFP
Daniel LEAL / AFP

Az FBI vizsgálja, miként kerülhetett amerikai vevők birtokába a British Museum több száz kincse – írja a bbc.com. A portál értesülései szerint az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda is segített 268 olyan tárgy visszaszolgáltatásában, amelyek a múzeum gyűjteményébe tartoznak, és amelyeket egy washingtoni gyűjtőnél találtak meg.

A londoni British Museum tavaly jelentette be, hogy a gyűjteményéből ősi drágakövek, ékszerek és egyéb értékes tárgyakat tűntek el, amelyeket valószínűleg elloptak. A bbc.com idéz egy New Orleans-i vevőt, aki elárulta, hogy egy FBI-ügynök e-mailt küldött neki, amelyben információkat kért két olyan ékszerről, amelyeket az eBay-en vásárolt. Az ügynök azt közölte vele, hogy az FBI segít a brit hatóságoknak a British Múzeumból eltűnt vagy ellopott tárgyak felderítésében. Az idézett vevő azonban csak arról tudott beszámolni, hogy már nincs a birtokában egyik drágakő sem.

A British Múzeum 1500 tárgyról nyilatkozott úgy, hogy azokat ellopták vagy eltűntek – eddig 626-ot sikerült előkeríteni, további 100 darabot pedig már megtaláltak, csak még nem szolgáltattak vissza az intézménynek. A múzeum által ellopottnak vélt tárgyak túlnyomó többsége nem volt katalogizálva, így egyéb bizonyítékokat kell találnia arra, hogy azok tényleg a gyűjteményéből származnak. Ez leginkább úgy fordulhatott elő, hogy egyes gyűjtők tárgyakat adományoztak a múzeumnak, ám azok a szakértői vizsgálatok idejére még nem kerültek be hivatalosan a gyűjteménybe.

A British Múzeumnak konkrét gyanúja is van, hogy ki a felelős az eltűnt tárgyakért: az egyik vezető kurátort, Peter Higgst vádolják azzal, hogy ősi tárgyakat lopott el, és árusított ki. A múzeum állítása szerint a kurátor legalább egy évtizede folyamatosan lopott el többnyire nem regisztrált tárgyakat a múzeum raktárából, így összesen mintegy 100 000 fontot tett zsebre. A múzeum szerint Higgs – akit elbocsátottak – legalább 45 vásárlónak adott el tárgyakat az eBay-en. Higgs tagadja a vádakat.

A BBC úgy tudja, hogy az FBI 268 olyan tétel kivizsgálásához járult hozzá Washington körzetében, amelyeket ugyanaz az eladó értékesített.

A vevőhöz közel álló forrás azt mondta a BBC-nek, hogy az illető a „sultan1966” nevű felhasználótól vásárolta a tárgyakat az eBay-en keresztül – ezt követően e-mailben közvetlenül ugyanazzal az eladóval kommunikált –, és mintegy 7000 fontot fizetett az árukért. Márpedig a bírósági dokumentumok szerint Higgs azt már elismerte, hogy a „sultan1966” fiók az övé volt – írja a bbc.com.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik