Nagyvilág

Lábát törte egy utas a repülőn a turbulencia miatt, hat órán át kellett komoly fájdalmak közt repülnie

XOSE BOUZAS / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP
XOSE BOUZAS / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP
Gyakorlatilag kettétörte a lábát a német férfi.

A lehető legrosszabb időzítéssel ment ki a mosdóba az a férfi, aki súlyosan megsérült a Baliból Új-Zélandra tartó repülőúton: a turbulencia miatt eltörte a lábát, több mint hatórás út várt a súlyos állapotban levő utasra – írja a The New Zaeland Herald.

Az évek óta Balin élő, de Németországból származó pár, Niko és Sasha Denpasarból tartott Aucklandba egy három és fél hetes nyaralásra. Fél órája volt a gép a levegőben, amikor kikapcsolták a biztonsági övek bekapcsolására vonatkozó jelzést, ezt követően a férfi elindult a mosdóba. A repülőgép azonban időközben komoly légörvénybe került, a mosdóról visszafelé tartó férfi pedig olyan nagyot esett, hogy eltört a lába. A turbulenciából kikerülve a pilóta személyesen ment ki az utasok közé, és kért elnézést a megrázkódtatásokért, a gép pedig folytatta útját Új-Zélandra. A 47 éves férfinak komoly fájdalmai voltak, egy barátja úgy fogalmazott, hogy „a lába gyakorlatilag kettétört”, a kórházban később kiderült, hogy a sípcsontja és a szárkapocscsontja is eltört. Ugyan volt a fedélzeten orvos, csak Panadollal tudta csillapítani a fájdalmait. Az utaskísérők is csak annyit tudtak tenni a férfiért, hogy több egymás melletti széket szabaddá tettek, így biztosítva helyet arra, hogy feküdni tudjon a hat és fél órás út alatt, amelyet a sérült elmondása szerint komoly fájdalmakkal kellett abszolválnia.

Leszálláskor mentő várta a 47 éves németet, azonnal kórházba szállították, a Counties Manukau Health kórház szóvivője szerint állapota stabil, ám meg kellett műteni. A turbulencia során más nem sérült meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik