Nagyvilág

Olaszországban is emelték a terrorellenes készültséget

Vatican Media / CPP / HANS LUCAS / Hans Lucas via AFP
Vatican Media / CPP / HANS LUCAS / Hans Lucas via AFP

Az oroszországi Krasznogorszkban a múlt hét végén végrehajtott merényletet követően megerősítették a terrorellenes készültséget Olaszországban is, egyebek között azokon a helyszíneken, amelyeket húsvétkor hívők és turisták tömege keres fel – közölte az olasz belügyminisztérium.

A tárca közleménye szerint a Matteo Piantedosi miniszter vezette nemzetbiztonsági tanács hétfői ülésén „tüzetesen elemezték” az orosz főváros melletti Krasznogorszkban végrehajtott, 137 halálos áldozatot követelő merényletet, melyet az Iszlám Állam nemzetközi terrorhálózat vállalt magára.

Tovább erősítették a már eddig is kiemelt védelem alatt levő helyszínek biztonságát, elsősorban azokét, ahol a húsvéti ünnepek időszakában tömeg gyülekezik vagy halad át. A repülőterek, vasútállomások és kikötők mellett kiemelten védett pontoknak számítanak a keresztény szertartások helyszínei a római Szent Péter térről a Colosseumon át a firenzei és a milánói dómig, valamint az ország sok helyszínén megrendezendő keresztutak útvonalai.

Virágvasárnap a Szent Péter téren és környékén hatvanezren gyűltek össze a Vatikán adatai szerint. Ennél is több résztvevőt várnak a nagypéntek esti keresztútra Róma központjában.

A hatóságok hangsúlyozták, hogy a terrorellenes tevékenységet az internetes oldalak ellenőrzésének terén is erősítették. Példaként hozták fel, hogy a világhálóra feltöltött tartalmak ellenőrzése vezetett annak a három palesztin férfinak a letartóztatásához a közép-olaszországi Abruzzo tartományban, akik merényletre készültek Olaszországban és más európai államokban.

A biztonsági készültséget a Hamász palesztin szélsőséges szervezet október 7-i izraeli támadását követően emelték meg: azóta nemzetbiztonsági okokból 47 személyt utasítottak ki – hangoztatta Matteo Piantedosi.

Európában ébernek kell lenni, és többet kell fordítani a védelemre

– nyilatkozott Guido Crosetto védelmi miniszter korábban az Il Messaggero római napilapnak.

Crosetto úgy vélte, nem áll meg a lábán az az állítás, miszerint védelmi kiadások helyett a befogadásra kell költeni. „Egy nemzet kollektív, belső és külső biztonsága számít igazi feltételnek az egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz, lakhatáshoz való jog biztosításához. A biztonság azonban nincsen ingyen, részt kell vállalnunk benne. Ha (Donald) Trumpot Amerikában novemberben megválasztják (elnökké), az első lesz, aki majd erre emlékeztet bennünket” – mondta a védelmi tárcavezető.

A krasznogorszki merénylet bizonyította, hogy az iszlám terrorizmus és fundamentalizmus továbbra is fenyegetést jelent az európai biztonságra – jelentette ki Marco Dreosto, a Liga párt felelőse az északkeleti Friuli-Venezia Giulia tartományban. Szerinte Olaszországnak kiemelt figyelmet kell fordítani a balkáni migrációs útvonalra, melyen eddig is „jelentős mozgást mutattak a dzsihadisták, de további sejtek ébredhetnek fel, beszivárogva a migránsok közé”.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik