Nagyvilág

Távozik a Boeing vezérigazgatója a sorozatos botrányok után

Jim WATSON / AFP
David Calhoun
Jim WATSON / AFP
David Calhoun

2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató – írja a cég közlése alapján a New York Times. Calhoun távozása a vezetőség átfogó átalakításának részét képezi, és annak következménye, hogy a repülőgépgyártó az elmúlt évek legjelentősebb biztonsági válságával küzd.

Stan Deal, a kereskedelmi repülőgépek részlegének vezetője azonnali hatállyal nyugdíjba vonul, helyét Stephanie Pope, a cég üzemeltetési vezérigazgató-helyettese veszi át. A Boeing azt is bejelentette, hogy az elnök, Larry Kellner nem indul újra a pozícióért.

Kevesebb mint három hónappal ezelőtt kényszerleszállást kellett végrehajtania az Alaska Airlines egyik járatának, miután bő fél órával felszállás után hatalmas zörejjel kiszakadt a Boeing 737-es oldala. A fedélzeten 174 utas és hatfős legénység tartózkodott. A sajtónak egy utas arról számolt be, hogy több utas elvesztette a telefonját, mivel a légnyomás kiszippantotta azokat a lyukon, egy gyereket – aki legközelebb ült a sérült részhez – pedig az anyjának kellett a székében megtartania. Komolyabb személyi sérülés nem történt. 2018-ban és 2019-ben viszont közel 350 ember halt meg, amikor meghibásodott két MAX 8-as repülőgép.

Az előzményekről itt írtunk hosszabban:

Kapcsolódó
Turbulenciába került, majd zuhanórepülésbe kezdett a Boeing renoméja
Rájár a rúd a világ talán legismertebb repülőgyártójára, a Boeingre. A cég renoméja az utóbbi idők botrányai miatt zuhanórepülésbe kezdett. Olyannyira, hogy az életüket féltő utazók közül egyre többen bojkottálják a gépeket, amelyekre egykor oly büszkék voltak az amerikaiak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik