Nagyvilág

A magyar jelölt 2,9 százalékot szerzett a szlovák államfőválasztáson

Robert Nemeti / AFP
Robert Nemeti / AFP
Korčok és Pellegrini került a második fordulóba.

A szombaton tartott szlovákiai államfőválasztás első fordulóját meglepetésre Ivan Korčok korábbi külügyminiszter nyerte 42,51 százalékkal (958 393 szavazat), megelőzve Peter Pellegrinit, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnökét, aki 37,02 százalékig jutott (834 718 szavazat).

Az államfőválasztás április 6-án esedékes második fordulójába ők ketten kerültek.

A vonatkozó szabályozás szerint az államfőválasztás második fordulójában a győzelemhez már nem kell megszerezni az összes szavazásra jogosult választópolgár szavazatának legalább felét, hanem elégséges a szavazáson résztvevők többségének voksa.

Az államfőválasztáson kilenc jelöltre lehetett szavazni.

A többi hét jelölt közül még négyen szereztek 1 százalékot meghaladó szavazatot.

Harmadik az oroszbarát hírében álló Stefan Harabín, a legfelsőbb bíróság korábbi elnöke 11,73 százalékkal.

A negyedik helyen a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke és köztársaságielnök-jelöltje, Forró Krisztián végzett a voksok 2,9 százalékát megszerezve.

Krizsán Csaba / MTI

Őt az ötödik helyen Igor Matovic, korábbi miniszterelnök követi, a hatodik Ján Kubis, korábbi külügyminiszter.

A részvételi arány 52 százalék. A magyarok lakta területeken az átlagnál jóval szerényebb volt az aktivitás.

A legalacsonyabb részvétel a komáromi járásban volt 34 százalékkal – ezt a járást amúgy Forró Krisztián nyerte 36 százalékos eredménnyel. A többi déli járás közül Dunaszerdahely, Losonc, Nagyrőce, Rimaszombat, Rozsnyó és Tőketerebes is 40 százalék alatt maradt.

A választás hivatalos végeredményeinek nyilvánosságra hozatala vasárnap délutánra várható.

Korčok magabiztos győzelme még őt magát is meglepte, éy így nyilatkozott:

Reménykeltő a helyzet, de két lábbal állok a földön. Minden erőmmel azon leszek, hogy megszólítsam azt a sok tízezernyi kormánypárti szavazót, aki elégedetlen az ország irányultságával.

Korčok a győzelmi sajtóztájékoztatón magyarul válaszolt, amikor arról kérdezték, hogyan kívánja megszólítani a magyar szavazókat. Beszélt arról, hogy:

rendkívül tiszteli a szlovákiai magyarokat, identitásukat, nyelvüket, és nagyon fáj neki, hogy magyarellenes politikusként tüntetik fel.

Korčok támogatja a kisebbségi törvény megalkotását, kijelentette, olyan modern, a nemzetközi standardokat figyelembe vevő törvényt szeretne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik