A következő élő közvetítés része Hitler nevét emlegetve söpörték félre Ferenc pápa gondolatait a tárgyalásokról az ukránok

David Cameron ellenzi nyugati csapatok Ukrajnába küldését

AFP
AFP

David Cameron brit külügyminiszter kijelentette, hogy ellenzi nyugati csapatok Ukrajnába küldését, még kiképzési céllal is.

A Sueddeutsche Zeitung című német napilapnak adott, szombaton megjelent interjújában Cameron azt mondta, hogy a külföldi katonák ukrajnai elhelyezése célpontokat biztosítana Oroszország számára.

Emmanuel Macron francia elnök a múlt hónapban azt mondta, nem zárható ki annak lehetősége, hogy nyugati csapatokat küldjenek Ukrajnába. Nagy-Britannia később megerősítette, hogy kisebb egységeket küldött Ukrajnába, hogy segítsenek az egészségügyi kiképzésben, de Rishi Sunak miniszterelnök szóvivője azt mondta, hogy az ország nem tervez nagyszabású bevetéseket.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik