Nagyvilág

Videó: a kutyaajtón keresztül próbált meg betörni a medve

Steve Johnson / Getty Images
Steve Johnson / Getty Images

Egy éhes medve próbált meg betörni egy washingtoni nő otthonába a kutyaajtón keresztül – írja a New York Post. Az esetről videó készült.

A North Bendben élő Amy Hold helyi idő szerint szerda este 10 óra körül fedezte fel a medvét, amint a hátsó verandáján szaglászott. A látogatót a biztonsági kamera örökítette meg, Hold szerint a felvétel szórakoztató, ugyanakkor aggasztó is.

A videón a medve először óvatosan felmászik a veranda kerítésére, és hátsó lábaira állva szaglászik. Ezután lejön, bekukucskál az ablakon, majd orrát bedugja a kutyaajtón.

Az állat egy darabig még az ajtónál időzik, végül pedig elhagyja a helyszínt.

A példány már korábban is megfordult a háznál.

Holt szerint két nagytestű kutyája egyáltalán nem tett semmit, amikor a medve megpróbált betörni. Még csak nem is ugattak, pedig az egyed nagy zajt csapott. „Folyamatosan kiabálunk rá és zajongunk, de úgy tűnik, ez nem nagyon zavarta” – mondta a nő.

Holt és férje már hozzászokott a környéken élő vadállatokhoz, és úgy vélik, egy kint hagyott madáretető válthatta ki a medve kíváncsiságát. A pár éjszakára rendszerint behozza a madáretetőt, és a szemetet is biztonságban, garázsban tartja, hogy ne csábítsák az állatokat.

Holték megpróbálják jobban elzárni a potenciális élelmet és hulladékot, és szomszédjaikat is erre bátorítják. Nem akarják, hogy a medvék zavaróvá váljanak, és el kelljen altatni őket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik