Nagyvilág

Az indiai haditengerészet akadályozta meg egy hajó eltérítését

Niharika Kulkarni / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Niharika Kulkarni / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Az indiai haditengerészet sikeresen véget vetett a szomáliai partoknál történt teherhajó-eltérítésnek.

Az ázsiai ország haditengerészetének pénteki közlése szerint egyik hadihajójuk, a Chennai nevű romboló sietett a libériai zászló alatt hajózó Lila Norfolk segítségére, és a haditengerészeti kommandós egységek (Marcos) ugyan nem találtak kalózokat a fedélzeten, de a 21 fős legénységet – köztük 15 indiai állampolgárt – evakuálták.

A tájékoztatás szerint az indiai hadihajó jelenleg segítséget nyújt a Lila Norfolknak, hogy az helyre tudja állítani az áramellátást, s folytathassa útját rendeltetési helye felé.

A kalózok azon próbálkozását, hogy eltérítsék a hajót, valószínűleg keresztülhúzta az indiai haditengerészet erőteljes figyelmeztetése, miszerint egy haditengerészeti járőrrepülő és egy indiai hadihajó közeledik

– áll a közlésben.

A brit tengeri kereskedelmi hivatal (UKMTO) és az Ambrey nevű, hajózási biztonsággal foglalkozó brit magáncég csütörtökön számolt be a kalóztámadásról mintegy 850 kilométerre keletre a szomáliai Ejl városától. A tájékoztatás szerint mintegy hat fegyveres szállt fel a teherhajóra, míg a legénység a hajó gyomrában sáncolta el magát.

A teherhajó a bahreini Halífa bin Szalmán kikötőjébe tartott, egyelőre nem ismeretes, hogy mit szállít.

Abhidzsit Szing, az újdelhi székhelyű Observer Research Foundation agytröszt hajózási ügyekkel foglalkozó részlegének vezetője azzal magyarázta a kalóztámadások számának hirtelen megugrását az utóbbi időben, hogy a tengeri rablók kihasználják a jelenlegi helyzetet, amelyben a kalóztevékenység megfékezését szolgáló haditengerészeti erők figyelme az Ádeni-öbölről elterelődött a Vörös-tenger térségére.

A 2008-ban indított uniós, Atalanta fedőnevű, kalózellenes műveletnek köszönhetően jelentősen sikerült visszaszorítani a tengeri rablók tevékenységét. Legutóbb december 14-én jelentettek kalóztámadást a térségből.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik