Nagyvilág

Legalább negyvenen meghaltak, amikor felrobbant egy tartálykocsi Libériában

Legkevesebb negyven ember meghalt kedden Libéria középső részén, amikor felrobbant egy üzemanyagot szállító tartálykocsi – közölte egy magas rangú egészségügyi tisztviselő. A baleset Totota városában történt, a fővárostól, Monroviától 130 kilométerre északkeletre. A teherautó letért az útról és egy árokba zuhant és felrobbant, amikor a helyiek benzinhez akartak jutni a balesetet szenvedő tartályautóból.

A halottak számát nehéz pontosan megállapítani, sok holttest elégett, de valószínű, hogy több mint 40 ember vesztette életét – mondta Francis Kateh egészségügyi tiszt a Super Bongese TV-nek. Az orvos az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy a katasztrófa óta emberei házról házra járnak, hogy megállapítsák az eltűntek számát.

Egy rendőrségi tisztviselő szerint a robbanás akkor történt, amikor a helyi lakosok a teherautó köré gyűltek, hogy benzinhez jussanak.

„Az emberek felmásztak a teherautóra, hogy benzint szerezzenek. Néhányuknál vasrudak voltak, és ütötték a kocsit, hogy tartálya szétnyíljon, és hozzájussanak az üzemanyaghoz.  A balesetet szenvedett teherautó vezetője figyelmeztette őket, hogy ne szálljanak fel a tartálykocsira, és ne ütögessék

– mondta el egy szemtanú AFP-nek.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik