Nagyvilág

Kiderült, mi okozta a nepáli repülőszerencsétlenséget

PRAKASH MATHEMA / AFP
PRAKASH MATHEMA / AFP

A pilóták hibája okozta Nepálban a 72 ember halálával járó év eleji repülőszerencsétlenséget: tévedésből „üresbe” állították a két hajtóműves repülőgép motorjait a Pokharába tartó repülőgép landolása közben, derült ki az ügyet kivizsgáló nepáli szakértői bizottság csütörtökön közzétett jelentéséből.

Dipak Prasad Bastola repülőmérnök, a vizsgálóbizottság tagja az MTI szerint kiemelte, hogy szakmai hiányosságok, a kötelező műveleti eljárások hiányos végrehajtása és a nem megfelelő beállítások vezettek a Yeti Airlines ATR-72 típusú repülőgépének január 15-i szerencsétlenségéhez.

A hajtómű üresjáratban működött, és nem termelt tolóerőt

– emelte ki Bastola, hozzátéve, hogy a repülőgép a hajtóművek leállítása után 49 másodpercig tudott levegőben maradni, majd a földbe csapódott.

A repülőgép fedélzetén tartózkodó mind a 68 utas, köztük két kisgyermek és 15 külföldi állampolgár, valamint a személyzet négy tagja életét vesztette a katasztrófában, amely Nepálban az elmúlt három évtized legsúlyosabbja volt. Ennél súlyosabb tömegszerencsétlenség 1992-ben történt: akkor a pakisztáni nemzetközi légitársaság Katmanduba tartó Airbus A-300 járata 167 utassal a fedélzetén egy hegyoldalba csapódott, a balesetet senki sem élte túl.

2000 óta közel 350 ember halt meg repülőgép- vagy helikopterbalesetben Nepálban. Az Európai Unió 2013-tól biztonsági aggályokra hivatkozva kitiltotta a nepáli légitársaságokat az unió légteréből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik