Nagyvilág europoli

Meghalt Jacques Delors, a modern Európai Unió atyja

Eric PIERMONT / AFP
Eric PIERMONT / AFP

Szerdán 98 éves korában meghalt Jacques Delors, a modern Európai Unió atyja – számolt be a BBC a politikus lányának közlése alapján.

Delors, aki példátlan módon három cikluson keresztül volt az Európai Bizottság elnöke, segített létrehozni az egységes piacot, amelynek segítségével az emberek, az áruk és a szolgáltatások szabadon vándorolhatnak az uniós tagországok között. Az elnöksége alatt jött létre a schengeni egyezmény és alkották meg az Erasmus programot is.

Emmanuel Macron francia elnök méltatásában „francia sorsú államférfinak” és „Európa kimeríthetetlen mesterének” nevezte Delorst. „Elkötelezettsége, eszméi és igazságossága mindig inspirálni fog minket” – írta és hozzátette, hogy tiszteleg munkássága előtt és osztozik a család fájdalmában.

Az 1981 és 1984 között Franciaország pénzügyminisztereként is dolgozó Delors 1995-ben, miután távozott az Európai Bizottság éléről nem indult a francia elnökválasztáson, annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatások szerint magasan az élen állt.

A BBC ugyanakkor hozzáteszi, hogy Margaret Thatcher és a brit Konzervatívok sokkal hidegebben viszonyultak a szocialista Delorshoz, aki mélyen hitt Európa háború utáni integrációjában. Thatcher maga elfogadhatatlannak tartotta a gazdasági és pénzügyi uniót, mert az sok gazdasági döntési eszközt kivett volna a brit parlament kezéből.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik