Nagyvilág

A gyerekeit menteni próbáló alkalmazott is bennégett a kigyulladt román panzióban

Handout / ISU PRAHOVA - Inspectorate of Emergency Situations Prahova / AFP
Handout / ISU PRAHOVA - Inspectorate of Emergency Situations Prahova / AFP

Két gyereket és egy fiatal férfit keresnek a hatóságok annak a panziónak a helyszínén, amely kedden gyulladt ki a dél-romániai Prahova megyében. A News.ro beszámolója szerint a tűz kedden reggel keletkezett Tohani településen. A kétszintes, fából készült épületben gyorsan elharapóztak a lángok, a földszinten lakók időben kimenekültek, de az emeleti vendégek egy részét még keresik.

A ISU frissített adatai szerint a panzióban 26-an tartózkodtak, közülük nyolcat nyilvánítottak eltűntnek. Virgiliu Nanu, Prahova megye prefektusa korábban az Antena 3 hírtelevíziónak elmondta, hogy öt felnőttet és három gyereket keresnek a tűzoltók.

A hírtelevízió és a Román Televízió (TVR) később arról számolt be, hogy hat személy szénné égett holttestét megtalálták a romok között. Az ISU később pontosította az információt, és közölte: négy felnőtt és egy gyerek holttestét találták meg, további három eltűnt után kutatnak, keresésüket az éjszaka folyamán is folytatják. Az Agerpres hírügynökség szerint Virgiliu Nanu elmondta: két gyereket és egy fiatal férfit keresnek a hatóságok, de minimális az esély, hogy még életben találják őket.

Az eddigi információk szerint a tűzvész a kétszintes épület felső szintjén keletkezhetett. Az épületben több szoba és egy étterem volt, ahol előző este összejövetelt tartottak, melyen 26 ember vett részt. A prefektus szerint a tűzvészben a panzió egyik alkalmazottja is meghalt, miközben gyerekeit próbálta kimenteni.

A tűzesetben egy 48 éves nő és egy 16 éves fiú enyhébb égési sérüléseket szenvedett, a nő testének 5 százaléka, a fiúénak 8 százaléka égett meg, őket kórházban ápolják.

A lángokat többórás erőfeszítés árán sikerült megfékezni a tűzoltóknak, de a helyszínen maradtak, és a további lehetséges áldozatok után kutatnak. A mentést nehezítette, hogy a tűz hatására az épület tetőzete beomlott, a lángok mintegy ezer négyzetméteren pusztítottak.

Az ISU közlése szerint a vidéki vendéglátóhelynek nem volt tűzvédelmi engedélye, legutóbb 2019-ben ellenőrizték a szakemberek, amikor több rendellenességet találtak. Arról nincsenek információk, hogy a működtetők azóta orvosolták-e ezeket.

A román sajtó szerint a leégett panzió tulajdonosa, Cornel Dinicu a 2000-es években a bukaresti alvilág ismert figurája volt, több botrány is fűződik a nevéhez, amelyekben rendőrök és magas rangú politikusok is érintettek voltak.

A Prahova megyei törvényszéki ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés és rongálás gyanújával indított bűnvádi eljárást, a helyszínen a bukaresti országos kriminológiai intézet szakemberei vizsgálódnak.

A kormánymegbízott bejelentette: Prahova megye valamennyi panzióját ellenőrzik, hogy rendelkeznek-e tűzvédelmi engedéllyel, és az illegálisan működő létesítmények bezárását szorgalmazzák. Arról is beszámolt, hogy a tragédia helyszínén pszichológusok segítik a hozzátartozókat a történtek feldolgozásában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik