Nagyvilág europoli

Közzétették, miről fog tárgyalni Orbán Viktor és Emmanuel Macron

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök csütörtökön munkavacsorán tárgyal Orbán Viktor miniszterelnökkel Párizsban, az Elysée Palotában – erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Közben a francia államfő hivatala közzétette a tervezett tárgyalási témaköröket.

Az Elysée-palotának a sajtó számára kiküldött tájékoztatása szerint a két vezető megvitatja a december 14-i és 15-i Európai Tanács napirendjén szereplő különböző témákat, köztük az Ukrajnának nyújtott európai támogatás aspektusait, a közel-keleti helyzetet, a bővítéssel és az Európai Unió reformjával kapcsolatos kérdéseket. Szóba kerülnek majd EU-s biztonsági és védelmi ügyek, valamint a 2021-2027-es többéves pénzügyi keret felülvizsgálata is.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik