Nagyvilág

Ismét meghosszabbította az ellenőrzést a magyar határon Szlovákia

Megint meghosszabbította a szlovák kormány a még október elején bevezetett ideiglenes határellenőrzést a szlovák-magyar határon – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kormány döntésére hivatkozva szerdán. Az illegális migráció megfékezésének szükségességével indokolt, és már többször is kiterjesztett ellenőrzési időszakot ezúttal is egy hónappal hosszabbítják meg, vagyis a korábban december 23-ig megszabott időszakot január 22-ig tolják ki.

Szlovákia még október 5-én vezetett be ideiglenes határellenőrzést a szlovák-magyar határon. A döntésre egy nappal azt követően került sor, hogy Csehország, Ausztria és Lengyelország hasonló intézkedést vezettek be a szlovák határukon.

A pozsonyi kormány közlése szerint a határellenőrzés meghosszabbításával ezúttal is az a szándékuk, hogy minél kevesebb illegális migráns érkezzen az országba, illetve kiszűrjék a közrendet és az állambiztonságot ezzel összefüggésben potenciálisan veszélyeztető tényezőket. Az ellenőrzéseket is – ugyanúgy, mint eddig – a határ teljes hosszán végzik.

A hosszabbításra vonatkozó mostani és korábbi javaslatokat is előterjesztő szlovák belügyi tárca szerint az októberben bevezetett határellenőrzések „teljesítik a hozzájuk fűzött reményeket”, mivel csökkent a tiltott határátlépéssel próbálkozó, és eközben elfogott illegális migránsok száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik