Nagyvilág

Megrémült a halottasház alkalmazottja: levegő után kapkodott a hullazsákban fekvő nyugdíjas

Norma Silveira da Silvát már órákkal korábban halottnak nyilvánították a brazíliai kórházban.

Nem akart hinni a fülének a brazíliai Sao Jose halottasházának alkalmazottja: a férfi hörgő hangokat hallott az egyik hullazsákból.

November 25-én történt az eset, a holttestnek gondolt élő beteg egy 90 éves nő volt, aki levegőért kapkodott. Norma Silveira da Silvát már órákkal korábban halottnak nyilvánították, és legalább két órája a zsákban volt.

A nőt visszavitték a kórházi osztályra, egy nappal később azonban meghalt – írja a Sun. A lap cikkéből kiderül, hogy az elhunyt nő korábbi gondozója, Jessica Martins Silvi Pereira szerint a család az eset miatt beperli a kórházat.

A nő szerint amikor rátaláltak a 90 éves betegre, alig lélegzett, és mivel már nem volt magánál, nem tudott segítséget kérni. Két órán át fuldokolt.

Jessica Martins Silvi Pereira a helyi médiának azt mondta, még sikerült meglátogatnia a nőt, miután visszakerült a kórházba. A beteg rövid időre ki is nyitotta a szemét.

Az elhunytnak másodjára is kiállítottak egy halotti bizonyítványt, eszerint a nő vérmérgezésben hunyt el, de a család nem biztos abban, hogy tényleg ez volt a halál oka.

Az esetet több brazil hatóság és orvosi etikai bizottság is vizsgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik