Nagyvilág

Két hamászos terrorista és egy rabbi vesztette életét a jeruzsálemi lövöldözésben

Menahem KAHANA / AFP
Menahem KAHANA / AFP

Frissítés

Háromra emelkedett a csütörtök reggeli, jeruzsálemi lövöldözés halálos áldozatainak száma, a sebesülteké pedig tizenegyre – jelentette a helyi média csütörtökön.

 

Az egyik halálos áldozat Elimeleh Vasszerman rabbi, az asdódi rabbinikus bíróság bírója. A hatóságok nyilvánosságra hozták a terroristák neveit is; a kelet-jeruzsálemi Cur-Baher lakónegyedben élő, 30 éves Ibrahím Namer, és 38 éves bátyja, Murad Namer. Mindketten az iszlamista Hamász terrorszervezet tagjai voltak, és már ültek izraeli börtönben.

 

A két terrorista autójával, gépkarabéllyal és pisztollyal felfegyverkezve Jeruzsálem egyik bevezető útjához hajtott, majd ott kiszállva tüzet nyitottak a buszmegállóban álló civilekre. Végül két biztonsági és egy fegyveres civil agyonlőtte őket.

Lövöldözésben meghalt egy izraeli Jeruzsálemben csütörtök reggel, nyolcan pedig megsebesültek, a merénylőket agyonlőtték – jelentette a helyi média csütörtökön.

Az MTI szerint két terrorista autójával, gépkarabéllyal és pisztollyal  felfegyverkezve Jeruzsálem egyik bevezető útjához hajtott, majd kiszállva tüzet nyitottak a buszmegállóban álló civilekre. Végül két biztonsági és egy fegyveres civil agyonlőtte őket.

Az izraeli mentőszolgálat szerint a merényletben életét vesztette egy 24 éves nő, öten súlyosan, egy ember közepesen, ketten pedig könnyebben megsebesültek a buszmegállóban várakozók közül.

Nem hozták nyilvánosságra a terroristák neveit, de a helyi média szerint kelet-jeruzsálemi palesztinok követték el a lövöldözést.

A sebesülteket kórházba szállították, és a rendőrség lezárta a környéket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik