Nagyvilág

A görög kormányfő nyilatkozata miatt London lemondta a brit-görög miniszterelnöki találkozót

Xose Bouzas / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
Xose Bouzas / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

London az utolsó pillanatban lemondta Rishi Sunak brit és Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök keddre tervezett hivatalos találkozóját, miután váratlanul ismét fellángolt az Elgin-márványok néven közismert, Athén által hosszú ideje visszakövetelt görög régészeti kincs sorsa körüli vita – írja az MTI. Sunak a Downing Streeten fogadta volna kedd délután Micotákiszt, aki már a hétvége óta Londonban tartózkodik.

A kétoldalú csúcstalálkozó törlésének közvetlen előzményeként a görög kormányfő a BBC  vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: az Elgin-márványok ügye nem is tulajdonjogi kérdés, hanem annak a görögországi emlékműnek az újraegyesítéséről van szó, ahonnan a márványok Angliába kerültek. Micotákisz úgy fogalmazott: a jelenlegi helyzet olyan, mintha Leonardo mesterművét, a Mona Lisát félbe vágnák, és egyik felét a British Museumban, a másikat jelenlegi kiállítási helyén, a párizsi Louvre-ban őriznék.

A brit kormány kedden hivatalosan megerősítette, hogy a nyilatkozat nyomán törölték Sunak és Micotákisz találkozóját. A BBC-nek előzőleg a kormányzó brit Konzervatív Párt egy magas beosztású illetékese azt mondta: a görög miniszterelnök által az Elgin-márványok ügyében tett kijelentések után lehetetlenné vált a találkozó megtartása.

(Photo by Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

A brit kormány álláspontja egyértelmű: az Elgin-márványok a British Museum állandó kiállítási kollekciójának részét képezik, és felelőtlenség lenne, ha bármely brit politikus olyan jelzést adna, hogy az ügy tárgyalási téma lehet – fogalmazott a Konzervatív Párt illetékese.

Micotákisznak a brit kormány felajánlotta, hogy találkozzon Oliver Dowden miniszterelnök-helyettessel, a görög kormányfő azonban nem élt ezzel a lehetőséggel, és várhatóan még kedden elutazik Londonból. Az Elgin-kincs a British Museum hatalmas gyűjteményének talán legvitatottabb eleme, és az ügyben fellángolt vita az utóbbi évtizedek legsúlyosabb diplomáciai viszálya London és Athén között.

Az athéni Parthenón frízeinek és szobrainak egy részét Sir Edward Elgin angol diplomata vásárolta fel, amikor a 19. század elején a brit birodalmat képviselte nagyköveti rangban a térséget akkoriban fennhatósága alatt tartó török portánál. A Londonba szállított 2500 éves műemlékeket a brit kormány 1816-ban megvásárolta, és a British Museumban helyezte el.

Görögország évtizedek óta képviselt hivatalos álláspontja szerint azonban az Elgin-kollekció elszállítása nem törvényes adásvételnek, hanem lopásnak számít, és ezért a kincseket vissza kell vinni Athénba.

A görög kormány húsz évvel ezelőtt különösen erőteljes kampányba kezdett, azzal érvelve, hogy a kincsnek a 2004-es athéni olimpia idején már a görög fővárosban lenne a helye. Ez az érv sem hatott, és London azóta sem hajlandó tárgyalni a régészeti kincs végleges visszaadásáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik