A mások mellett a Spiegel és a Guardian részvételével zajló tényfeltárásban került elő a korábban több szakmai díjat elnyerő Hubert Seipel neve, akit Németországban – eddig – független Oroszország-szakértőnek ismertek, és aki két könyvet és egy dokumentumfilmet is készített Vlagyimir Putyinról. Seipel saját bevallása szerint közel száz alkalommal találkozott az orosz elnökkel, 2016-ban például személyesen vitte el neki Moszkvába a róla írt életrajzi kötetének orosz kiadását.
Most kiderült, hogy az újságíró jelentős összegeket kapott egy, az acéliparból és a bankszektorból meggazdagodott üzletemberhez, a politikai kapcsolatai miatt tavaly szankciós listára került Alekszej Mordasovhoz köthető cégektől. Ezt Seipel is elismerte, bár azzal védekezett, hogy Mordasov támogatása „kizárólag a könyvekkel volt kapcsolatos”, és azt is mondta, hogy
mindig világos jogi határokat szabtam, amelyek garantálták a függetlenségemet.
Nyilatkozata magasztosságát mérsékli, hogy nincs arra utaló bizonyíték, hogy Seipel beszámolt volna kiadójának az orosz oligarchával való szponzorációs kapcsolatáról. Az oligarcha a 2015-ös Putin. Innenansichten der Macht (Putyin – A hatalom belülről) és a 2021-es Putins Macht. Warum Europa Russland braucht (Putyin – Miért van szüksége Európának Oroszországra) című kötetéhez nyújtott anyagi támogatást.
Logisztikai támogatás
Az újságírók által feltárt szponzori szerződés 2018 márciusában jött létre a Brit Virgin-szigetekre bejegyzett De Were Worldwide Corp nevű offshore cég igazgatója és Seipel között. Eszerint az újságíró 600 ezer eurót (körülbelül 225 millió forintot) kapott arra, hogy könyvet írjon az „Orosz Föderáció politikai környezetéről” úgy, hogy a kötet ekkor már tervben volt és kiadó is volt hozzá. A szponzor – vagyis a cég mögött álló, Putyin-közeli Mordasov – célja a projekt támogatásával az volt, hogy „a szélesebb közönséggel is megismertessék ezt a politikai és történelmi fejlődést”, és ennek értelmében az oroszországi útjai során
[Seipel] logisztikai és szervezési támogatást is kap.
A szponzori szerződésben ugyanakkor rögzítették azt is, hogy „a szerzőt semmilyen kötelezettség nem terheli a szponzorral szemben a projekttel (akár a könyv tartalmával, akár a könyv összeállításával, akár más módon) vagy annak befejezésével kapcsolatban”.
Az iratok szerint a pénz két részletben érkezett meg Seipelhez az orosz magánbank, a Szovkombank számlájáról, a második részlet 2019-ben. A pénz útja azonban nem volt egyszerű, az orosz bank és Seipel folyószámlája közé beiktattak több, Mordasov és üzlettársai által birtokolt offshore céget.
Putyin haverja
Ahogy említettük, Seipel elismerte a szponzoráció tényét, de egy, a Guardiannek küldött hosszú válaszban azt is kifejtette, hogy Mordasov támogatása kizárólag a könyvekre vonatkozott, és sem tőle, sem mástól nem kapott pénzt a dokumentumfilmjeire és a televíziós interjúira. Seipel elítélte azokat a kísérleteket, amelyek őt „titkosügynök újságírónak” próbálják beállítani, aki Kreml-barát és Amerika-ellenes. Állítása szerint ő mindig olyannak írta le a világot, amilyen, és nem olyannak, amilyennek lennie kellene, azok pedig, akik kitüntették a legnevesebb sajtódíjakkal, sosem találtak elfogultság gyanújára utaló bizonyítékot vagy ténybeli tévedést a cikkeiben.
A dicséretek mellett azonban korábban is érték bírálatok Seipelt. Arno Mohr politológus recenziójából kiderül, hogy Seipel a 2021-es könyvben azt a Kreml-propagandát mondta vissza, miszerint Oroszországot ellenségek veszik körül, a jó és a rossz harcában Oroszország az előbbi, és a Nyugat az utóbbi, illetve, hogy a fogyasztói társadalom és a nyugati kapitalizmus „ráerőlteti magát” az orosz emberekre és „megmérgezi” a lelküket. Mohr szerint az orosz ellenzéki tüntetéseket provokációnak nevező Seipel nem tudott ellenállni Putyin sármjának és képtelen volt objektív maradni.
A Guardian a Frankfurter Allgemeine Zeitung 2016-os cikkét idézte, amelyben „Putyin haverjának” nevezték az újságírót, akinek a könyve igen kedvező fogadtatásban részesült Moszkvában. A Süddeutsche Zeitung pedig egyenesen úgy fogalmazott
[Seipel] Putyin törvényes képviselőjévé tette magát – azáltal, hogy kizárta a tényeket.
A két német lap kritikája érthető annak fényében, amit az orosz elnökről tudunk, és inkább az a meglepő, hogy Seipel nem kapott több bírálatot. Putyin ugyanis egyáltalán nem arról ismert, hogy közel engedne magához független és pártatlan (nyugati) újságírókat, így már önmagában az a tény is kérdéseket vethetett volna fel, hogy Seipellel miért lett volna hajlandó személyesen találkozni, ha nem azért, hogy garantáltan olyan könyv szülessen róla, ami jó színben tünteti fel.
A 2012-es Én, Putyin című dokumentumfilmben Seipel engedélyt kapott arra, hogy
- egy limuzinban utazzon Putyinnal,
- elkísérje vadászni Szibériába,
- felvételt készítsen arról, ahogy az orosz elnök úszik a medencéjében,
- illetve jégkorongozik.
A kiadót és a tévét is megtévesztette
A Guardian az üggyel kapcsolatban megkereste a két Putyin-könyvet megjelentető Hoffmann und Campe kiadót, amely azt állította:
A kiadónak korábban nem volt tudomása a Hubert Seipel ellen felhozott, a »szponzori bevételekkel« kapcsolatos állításokról. Amennyiben ezek igaznak bizonyulnak, fenntartjuk a jogot, hogy további lépéseket tegyünk a könyvekkel kapcsolatban, amelyekre 2013-ban, illetve 2016-ban az akkori vezetőség egy TV-dokumentumfilm alapján szerződött.
A kiadó aztán szerdán intézkedett is, és bejelentette, hogy felfüggeszti a kérdéses kötetek értékesítését.
A Putyin-film az NDR német közszolgálati csatorna számára készült, és az első vetítés alkalmával 1,85 millió ember látta, majd az NDR még 51-szer ismételte meg. Seipel egy másik dokumentumfilmet is forgatott a csatornának 2014-ben Edward Snowdenről, aki miután titkos hírszerzési információkat szivárogtatott ki, az Egyesült Államokból Moszkvába menekült, és azóta is ott él, immár orosz állampolgárként.
Az NDR is reagált az ügyre, és közölték, hogy jogi lépéseket fontolgatnak. Joachim Knuth, a csatorna főigazgatója az ARD híradójának azt mondta:
Felmerül a gyanú, hogy minket, és így a közönséget is megtévesztették.
Ezért alaposan megvizsgálják a Seipel által készített filmeket és az elkészítésük folyamatát is Steffen Klusmann, a Spiegel korábbi főszerkesztőjének vezetésével.
