Nagyvilág

Hogyan lesz valaki 31 évesen Ausztria kancellárja, miközben az elmúlt másfél évtized legmegosztóbb osztrák személyisége?

PONGO FILM AUSZTRIA
PONGO FILM AUSZTRIA
A volt osztrák kancellárról, Sebastian Kurzról forgatott dokumentumfilmet Sascha Köllnreiter. A 2023-as „K und K” projekt nem kis vihart kavart Ausztriában, ahol Kurz – két évvel a lemondása után is – még mindig erősen polarizálja a közvéleményt.

Előre figyelmeztették, hogy aknamezőre lép, Sascha Köllnreitner azonban megúszta a „kalandot”. Igaz, összeszedett néhány apróbb, azért fájdalmas karcolást. A többi között azzal vádolták meg a volt osztrák kancellárról és az Osztrák Néppárt (ÖVP) egykori elnökéről forgatott, közel másfél órás dokumentumfilm rendezőjét, hogy a produkcióval a konzervatívok szekerét tolja. Vagy inkább Sebastian Kurz politikai visszatérést készíti elő.

Ez nem rajongói és nem is politikai reklámfilm. Még csak nem is portréfilm, hanem dokumentumfilm. Engem az érdekelt, hogy mi van a Sebastian Kurz-jelenség mögött, mi a magyarázata annak, hogy valaki üstökös módjára, mindössze 31 évesen a legmagasabb politikai posztig jut el, miközben az elmúlt másfél évtized legmegosztóbb személyiségének számít Ausztriában

– mondta a 24.hu-nak adott interjújában az osztrák mozikban szeptemberben bemutatott alkotás (Kurz – Der Film) rendezője.

A 39 éves, Kurznál csak két évvel idősebb Köllnreitnerrel abból az alkalomból beszélgettünk, hogy az Ausztriában rendkívül heves vitákat kiváltó másfél órás alkotást Magyarországon is bemutatják. Méghozzá a Matthias Corvinus Collegium szervezésében a budapesti Uránia Filmszínházban – a november 8-ra kitűzött vetítésre és a pódiumbeszélgetésre Kurzot is meghívták.

Köllnreitner elmondása szerint a Kurzról szóló film ötlete 2022 nyarán született. A megkeresés nyomán először az ex-kancellár egyik tanácsadójával tárgyaltak, majd magával a „célszeméllyel” is. Bár gyorsan összetegeződtek, kemény tárgyalások nyomán megállapodtak a keretekben, így abban, hogy a rendezőé a végső vágás joga. Kurz két alkalommal adott hosszabb interjút a stábnak, amely szerette volna Angela Merkel volt német kancellárt és Emmanuel Macron francia államfőt is megkérdezni, de nemleges választ kapott. Kamera elé ült viszont Arnold Schwarzenegger: a korábbi testépítő világbajnok, hollywoodi sztár és Kalifornia egykori kormányzója tartózkodott attól, hogy szülőhazája belpolitikai viszonyait kommentálja vagy Kurzot minősítse. A „Terminator” ehelyett arról beszélt, hogy tapasztalatai alapján egy politikus milyen felelősséggel tartozik a választóknak.

A filmes pályát 19 évesen díszletmunkásként, egészen pontosan hegesztőként kezdő Köllnreitner azt mondja: a film nem változtatott a Kurzról kialakított képén. A volt szövetségi kancellár udvarias távolságtartást mutatott, nem volt semmi meglepő vagy az „álarc” mögött rejtőző emberről valamit eláruló reakciója. A kényes kérdéseknél rögtön leeresztette a politikusként rá jellemző virtuális üvegfalat. Az viszont meghökkentően hangzott, amikor azt fejtegette, már gimnazista korában undorodott bármilyen kollektivista gondolattól.

Mint emlékezetes, Kurz 2013-ban mindössze 27 évesen lett Ausztria külügyminisztere. 2017 májusában megválasztották a Néppárt elnökének, s az országos parlamenti választást az ő vezetésével nyerte meg az ÖVP. Kurz és a Néppárt a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) lépett koalícióra. A szövetség másfél év után felbomlott, miután egy Ibizán forgatott rejtett kamerás videóban Heinz-Christian Strache, az FPÖ első embere és egyben alkancellár zsíros állami megrendeléseket ígért megfelelő médiatámogatás fejében egy magát egy orosz oligarcha rokonának kiadó nőnek.

PONGO FILM AUSZTRIA

A közösségi internetes oldalakat maximálian kihasználó Kurz és csapata az újabb parlamenti választáson is a legtöbb voksot kapta, s egy váratlan fordulattal a Zöldekkel alakított koalíciós kormányt. E furcsa pár 2021 októberéig működött, miután az ügyészség csalás és hűtlen kezelés miatt indított nyomozást Kurz ellen, s házkutatást is tartottak nála, a kormányfő lemondott posztjáról. Az ügyek még bírósági szakaszban vannak, sokak szerint az eljárások eredményétől is függ, hogy a családjával időközben Kaliforniába költözött Kurz visszatér-e az osztrák politikába. Jelenleg az üzleti világban mozog, a többi között a PayPal társalapítójaként ismert, hol libertariánus, hol populista nézeteket valló, Donald Trumpot támogató német-amerikai nagybefektető és kockázati tőkealapokban érdekelt Peter Thiel egyik cégénél kapott magas pozíciót.

A politikusokból Köllnreitnernek – köszöni, de – egyelőre elege van. Visszatér a reklámfilmezéshez meg a német gyártású, Kitchen Impossible (Lehetetlen konyha) főzőshow rendezéséhez. Bár a tűzhely is tud (robbanás)veszélyes üzem lenni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik