A következő élő közvetítés része A munkácsi rohamdandár elesett katonáira emlékeztek Kárpátalján

Porosenko szerint most nem lehet választásokat tartani Ukrajnában

YURIY DYACHYSHYN / AFP
YURIY DYACHYSHYN / AFP

Az ukránoknak a hadiállapot miatt törvény szerint most nincs lehetőségük politikai kampányt folytatni és választásokat tartani, jelentette ki Petro Porosenko volt ukrán államfő, az ellenzéki Európai Szolidaritás párt vezetője kedden a Facebookon.

Ahhoz, hogy legyőzzük Oroszországot, rendkívüli egységre van szükségünk, mind az ukránok, mind a világ részéről. Egyesülni azt jelenti, hogy cselekedni. Cselekedni az állam védelmében és átfogó segítséget nyújtani az ukrán fegyveres erőknek. Nincs jogunk a politikai játszadozásokhoz, a hírveréshez és a választásokhoz, amikor az országot halálos veszély fenyegeti. Ez nem gyerekjáték, mert az ukrán államiság létezéséről van szó

– hangoztatta.

Porosenko – aki a jelenlegi elnök fő politikai riválisának számít – nyugalomra intett a választások kiírásával kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy most mindenkinek a maga feladatát kell végeznie. „Ki kell javítani a hibákat, amelyekből sajnos, elég sok van, méghozzá helyes cselekedetekkel” – mutatott rá az ellenzéki vezető, aki közvetlenül a jelenlegi elnök, Volodimir Zelenszkij előtt töltötte be az államfői posztot 2014-től 2019-ig.

Zelenszkij hétfőn a Telegramon közzétett üzenetében leszögezte: most nincs itt az ideje a választásoknak, hanem az orosz megszállók elleni harcra kell összpontosítani. Ukrajnában hadiállapot van érvényben, amelynek ideje alatt a jogszabályi előírás szerint nem rendezhetnek választásokat.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik