Nagyvilág

Jogerősen 21 évre ítélték a barátnőjét meggyilkoló volt egyetemi oktatót Kolozsváron

Elutasította a kolozsvári táblabíróság a minősített emberölés miatt elítélt Boné Ferenc fellebbezését, és helyben hagyta a törvényszék alapfokú ítéletét, amely 21 év három hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a barátnőjét megölő egykori egyetemi oktatót – közölte pénteken az erdélyi Krónika hírportál.

A pénteken kihirdetett jogerős ítélet szerint a büntetésből levonják azt a másfél évet, amelyet Boné előzetes letartóztatásban töltött. Az elítéltet 300 lej (23 ezer forint) perköltség megfizetésére kötelezték az állam javára, továbbá, ugyancsak perköltség címén, 2975 lejt köteles fizetni áldozata édesapja részére – részletezte a lap.

Az első fokon eljáró Kolozs megyei törvényszék júliusban halmazati büntetést hozott: eleget téve a vád kérésének a kiszabható legnagyobb, 20 éves szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, és elrendelte, hogy egy korábbi bántalmazási ügyben hozott, de felfüggesztett 1 év és három hónapi büntetést is le kell töltenie.

A tavaly májusban történt gyilkosság az erdélyi magyar és a magyarországi közvéleményt is megrázta, és a nők elleni erőszakra irányította a figyelmet. A gyilkosság áldozata, a 30 éves Molnár Beáta óraadó tanár volt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári filmművészet, fotóművészet és média szakán, valamint az RMDSZ Iskola Alapítványának könyvkiadását és az egyik múltidéző projektjét irányította.

Tavaly május 21-én egynapos kirándulásra indult 43 éves barátjával az Erdélyi Szigethegységbe, ahonnan nem tért haza, és Boné Ferencnek is nyoma veszett. A nő holttestét, amelyen erőszakra utaló nyomokat találtak, pár napra rá, május 25-én a Király-hágó térségében találta meg a rendőrség egy bozótosban.

Boné Ferencet egy napra rá fogták el Nagyváradon, ahol a vasútállomás közelében egy tehervagonban bújt meg. A tavaly ősszel elkezdődött büntetőperben a Krónika című lap beszámolója szerint azzal védekezett, hogy tette elkövetésekor depresszióban szenvedett, de elmeorvosi szakértői vizsgálat megállapította, hogy beszámítható.

Bonéra előélete miatt rögtön rávetődött a gyilkosság gyanúja, a volt egyetemi oktató ugyanis már 2020-ban a figyelem középpontjába került, amikor nyolc percen át a nyílt utcán különös kegyetlenséggel ütlegelte és rugdosta akkori barátnőjét. A Kolozsvár belvárosában éjszaka történt bántalmazást térfigyelő kamerák rögzítették. A férfit az eset után felmondásra szólította fel a Sapientia EMTE, amit ő haladéktalanul meg is tett. Egyetemi óráit későbbi áldozata vette át.

Az akkori bántalmazás ügyében a kolozsvári bíróság 2021 márciusában egy év három hónapi börtönre ítélte Boné Ferencet, az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztette.

Molnár Beáta emlékére szülei hallgatói díjat alapítottak a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán, amely korábban nem publikált versekkel, elbeszélésekkel, regénnyel, esszékkel, fotósorozattal, vizuális művészeti alkotásokkal, tudományos dolgozattal lehet pályázni.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik