Nagyvilág

Lövöldözés tört ki Horgoson, a magyar határ mellett, hárman meghaltak

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Legalább három migráns meghalt, egy pedig megsebesült abban a lövöldözésben, amely péntek hajnalban tört ki a magyar határ melletti Horgos külterületén – erősítette meg a rendőrség a szerbiai közszolgálati televízió értesülését.

Az MTI híre szerint Sors Róbert, a település vezetője a Szabadkai Magyar Rádiónak azt mondta, a rendőrség biztosította a terepet, Horgoson nincs veszély, ám mindenkit arra kért, hogy ne menjen a közeli Szelevényi erdő felé, amelynek közelében a lövöldözés történt.

A várakozások szerint a rendőrség a nap folyamán átvizsgálja és biztosítja a terepet.

A közmédia Híradója pénteken a helyszínre ment, tudósítójuknak egy helyi lakos azt mondta, péntek reggel a piacra menet hallották a lövöldözést. Ők attól tartanak, hogy a migránsok a hideg elől behúzódnak majd a településre, mint fogalmazott: „félni fogunk, ahogy tavaly télen”. A riport szerint nem egyedi esetről van szó, a helyiek félnek, „elegük van” és attól tartanak, hogy a tél közeledtével ismét a településhez közelebb jönnek a migránsok, beköltöznek a lakatlan házakba. Az elmondottak alapján a helyiek már félnek iskolába engedni a gyermekeiket, munkába induláskor magára hagyni otthonaikat.

Az utóbbi néhány hónapban több leszámolás is történt a szerb-magyar határ közelében migránscsoportok és embercsempészbandák között.

A migrációs válság tetőpontján, 2015-ben körülbelül egymillió illegális bevándorló haladt át az úgynevezett nyugat-balkáni útvonalon, amelynek Szerbia is része. Hivatalos adatok szerint az illegális bevándorlás legnépszerűbb útvonala még mindig a nyugat-balkáni szárazföldi út.

Mivel a szerb hatóságok nem toloncolják ki azokat, akiket elfognak, csupán az ország északi határától a déli határig szállítják őket vissza, a migránsok sok esetben újra útra kelnek, és néhány nappal később elérik a magyar határt, ahol ismét megkísérelnek bejutni az Európai Unióba.

 

A déli határon kialakult, pattanásig feszült helyzetről a 24.hu is készített riportot:

Kapcsolódó
„Amelyik migráns a családomat veszélyezteti, azt kinyírom”– Ásotthalom környéke hadszíntérré változott, a kerítésnél kövek repültek felénk
Megnéztük, hogyan működik a sokat emlegett déli határvédelem. Meghallgattuk, mit tapasztalnak, hogyan éreznek az ott lakók, és megnéztük, milyen egy összecsapás a rendőrök és a határsértők között. Közben, úgy mellesleg, minket is megtámadtak. Riport.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik