Nagyvilág

Kétfrontos háborúra készül Izrael a budapesti nagykövet szerint

MTI/Koszticsák Szilárd
MTI/Koszticsák Szilárd
Jakov Hadas-Handelsman szerint Irán pénzelte a Hamász embertelen támadását.

Izrael arra készül, hogy az ország déli részét sújtó fegyveres konfliktus hamarosan kiszélesedhet, és nemcsak a Gazához közeli területeken zajlanak majd harcok, hanem északon is kialakul egy front – erről beszélt Jakov Hadas-Handelsman, Izrael magyarországi nagykövete a sajtó képviselőinek szerdán.

A diplomata szerint a helyzet jelenleg képlékeny, és sok függ attól, hogy az Iránnal szövetséges libanoni Hezbollah miképp dönt, „most lép-e be a Hamász mellé, vagy csak később”. De mint mondta, egyelőre az sem zárható ki, hogy végül inkább kimarad a harcokból.

Hadas-Handelsman szerint ebben a helyzetben rendkívül fontos, hogy az Egyesült Államok elnöke egyértelműen Izrael támogatása mellett kötelezte el magát. A szövetségesek támogatása a többi között a lőszerutánpótlás biztosítása szempontjából elengedhetetlen.

A beszélgetésen elhangzott, hogy a legfrissebb hivatalos adatok szerint a Hamász palesztin terrorszervezet által szombaton indított támadásnak az izraeli oldalon 1200 halálos áldozata van, ebből csupán 169 volt katona, a többi civil. A terroristák 130 túszt hurcoltak el, köztük volt 9 hónapos csecsemő a nyolcvanas éveiben járó nő is.

A nagykövet beszélt a terroristák által elkövetett kegyetlen mészárlásokról, elmondta, hogy a gyilkosságok előtt sok civilt embertelenül megaláztak, a szüleik után síró gyerekeket gúnyoltak ki, majd mindezt videóra rögzítették, és az áldozatok közösségi oldalaira posztolták. Erős gyomor kell ahhoz, hogy végignézze az ember az ilyen felvételeket, közölte a nagykövet, aki többször is állatoknak titulálta a terroristákat.

Az izraeli diplomata arra is kitért, hogy a Hamász akciója mögött Irán állhat támogatóként, és Irán nyújthatott pénzbeli segítséget a fegyverek és a rakéták beszerzéséhez is. Hadas-Handelsman szerint Irán nem nézi jó szemmel, hogy Izrael az elmúlt években megsokszorozta üzleti kapcsolatait a szomszédos arab országokkal, beindult a turizmus, egymillió izraeli látogatott az Egyesült Arab Emírségekbe, és a szaúdiakkal is normalizálódott a viszonyuk.

A diplomata szerint a gazdag arab országok vezetői túlléptek a palesztin állásponton, és már nem kérik a jóváhagyásukat ahhoz, hogy normalizálják a viszonyukat Izraellel. Irán azonban nem akarja elfogadni ezt az új megközelítést, ezért van szüksége arra, hogy ismét konfliktus robbanjon ki a térségben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik