Nagyvilág

Kétezer fölé nőtt az afganisztáni földrengés áldozatainak száma

Mashal / XINHUA / Xinhua via AFP
Mashal / XINHUA / Xinhua via AFP

A vasárnap közzétett új hivatalos adatok szerint több mint kétezer ember halt meg abban a heves földrengésben, amely szombaton sújtotta Afganisztán nyugati részét, jelentős károkat okozva – tudósít az MTI.

Zabihullah Mudzsahid tálib kormányszóvivő az X közösségi portálon a helyi katasztrófavédelmi ügynökségre hivatkozva azt írta:

2053 mártír halt meg 13 faluban. 1240 ember megsérült. 1320 ház teljesen megsemmisült.

A 6,3-as erősségű földrengést, amely szombaton Herát városától 30 kilométerre északnyugatra történt, nyolc erős utórengés követte.

A Zindadzsan körzetben lévő Szarboland faluban házak tucatjai dőltek romba – számolt be az AFP újságírója szombatra virradó éjszaka.

Mashal / XINHUA / Xinhua via AFP

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közlése szerint Herát tartomány legalább tizenkét falujában több mint 600 ház semmisült meg vagy rongálódott meg részlegesen; 4200 embert érintett valamilyen módon a földrengés.

Az összes ház összedőlt, vannak családok, amelyekről nincs hírünk – mondta egy túlélő, a 42 éves Basír Ahmad. A WHO szombaton arra figyelmeztetett, hogy „az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog a keresési és mentési műveletek folytatásával.”

Az Afganisztán kulturális fővárosának számító Herátban az első rengés után sok lakos és boltos elmenekült az épületekből.

A közép-ázsiai országot gyakran sújtják földrengések, különösen a Hindukus hegységben, közel ahhoz a ponthoz, ahol az eurázsiai és az indiai tektonikus lemezek találkoznak. Tavaly júniusban egy 5,9-es erősségű földrengés, amely az elmúlt közel 25 év legsúlyosabb földrengése volt Afganisztánban, több mint ezer ember halálát okozta, és több tízezer embert tett hajléktalanná az elszegényedett délkeleti Paktika tartományban. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik