Nagyvilág

Szijjártó elmondta, mi a svédek NATO-ratifikációjának előfeltétele

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Amennyiben Svédország helyreállítja a kölcsönös tiszteletet a kétoldalú kapcsolataiban Magyarországgal, akkor az országgyűlési képviselők is bizonyára készek lesznek a NATO-ratifikáció felgyorsítására – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a montenegrói Budvában.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a 2BS (To Be Secure) éves biztonságpolitikai fórumon a svéd NATO-tagság ratifikációjával kapcsolatban aláhúzta, hogy a kormány már tavaly benyújtotta az Országgyűlésnek az erről szóló előterjesztést, így most a parlamenten múlik a folyamat jövője.

Kiemelte, hogy a képviselők demokratikus versenyben szerezték a mandátumukat, sok kormánypárti törvényhozó négyszer, ötször, sőt akár hatszor is megkapta az emberek támogatását, az ő érdekeikért dolgoznak évtizedek óta. De ennek ellenére azt kell hallgatniuk folyamatosan több száz kilométerről, hogy nem demokratikus, illegitim, autokratikus, diktatórikus eljárással kerültek be az Országgyűlésbe – mutatott rá.

A svédek a NATO-csatlakozás ratifikációját sürgetik, miközben mást sem hallani a részükről, mint hogy Magyarországon nincs demokrácia – jelentette ki.

Ez elfogadhatatlan, ez sértés

– szögezte le. Majd az MTI tudósítása szerint hozzátette, hogy amennyiben Svédország készen áll a kölcsönös tisztelet talajára visszahelyezni a kétoldalú kapcsolatot, akkor a képviselők is bizonyára készek lesznek a ratifikáció felgyorsítására.

Németh Zsolt a Külügyi Bizottság fideszes elnöke egyébként épp a minap arról beszélt, hogy Magyarország támogatja a svéd NATO-tagságot, és elmondása szerint a kormány ezt a szándékát a szervezet elmúlt két csúcstalálkozóján is kinyilvánította. „Innentől kezdve kizárólag technikai kérdés, hogy mikor kerül sor a ratifikációra. Egy dolog biztos: nem Magyarországon fog múlni. Folyamatosan tárgyalunk és egyeztetünk Törökországgal, jó viszonyt ápolunk velük.” – fogalmazott Németh Zsolt.

Kapcsolódó
Mi van, ha a NATO-ban egyszer valaki azt mondja, hogy cseréljük ki a magyarokat a svédekre?
Orbán Viktor parlamenti nyitóbeszédével (meg a pénteki interjújával) kezdett Bita Dániel, Pető Péter, valamint Nagy József: a szláv testvérháborúnak minősített orosz-ukrán konfliktussal, a jawohllal és a dával, továbbá a svéd NATO-csatlakozás blokkolásának drámai veszélyeivel. A finis az egyelőre rejtélyes tartalmú szuverenitásvédelmi törvénycsomagé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik