Nagyvilág

Az iráni erkölcsrendészettel találkozott, kómába esett egy tizenhat éves lány

A teheráni metró kamerafelvételei
A teheráni metró kamerafelvételei

Kómába esett vasárnap egy tizenhat éves lány Iránban, miután „a feje egy oszlopnak csapódott” egy teheráni metrókocsiban – írta meg az Iran International. Erre akkor került sor, miután a tinédzser vitába keveredett az erkölcsrendészet tagjaival a fejkendő viselésével összefüggésben. Egy kurd jogvédő csoport kedden este közölt fotót, amelyen Armita Geravand még mindig a Fadzsr kórház intenzív osztályán fekszik kómában. Az iráni biztonsági erők időközben körbezárták a kórház épületét, hogy elejét vegyék a spontán gyülekezésnek és tiltakozásnak.

A hivatalosságok többféle magyarázattal is előálltak a kamaszlány eszméletvesztésének indoklása céljából.

  • A teheráni metrót üzemeltető cég vezérigazgatója úgy ítélte meg, hogy a lány valószínűleg vérnyomásesés miatt vesztette el az eszméletét.
  • Az állami média hivatalos beszámolója szerint a fiatal lány azért ájult el, mert nem reggelizett.

Az iráni állami média hétfőn egyébként közreadott egy rövid videót, amelyen egy eszméletlen lányt húznak ki egy metrókocsi belsejéből, de arról nem mutattak felvételeket, ahogy felszállt a metróra, sem pedig arról, hogy pontosan hogyan vesztette el az eszméletét. Az iráni metróállomásokon és a vagonok belsejében pedig számos kamera található, amelyeket a hatóságok többek között épp a hidzsáb viselésének ellenőrzésére szoktak felhasználni – írják. A metrót üzemeltető cég vezérigazgatója mégis úgy nyilatkozott:

senki, így a metró személyzete sem készítettek felvételeket a fiatal lány ájulásáról.

A közölt felvételből egy részletet a Vice News is megmutatott az X-en:

Az iráni hatóságok a vasárnapi esetet szinte pont úgy kezelik, mint azt a tavalyit, amikor egy huszonéves kurd egyetemista, Mahsza Amini vesztette életét hasonló körülmények között.  Őrizetbe vettek például vasárnap egy újságírót, aki az egyik reformista lapnak akart tudósítani az esetről. Őt hétfőn a lap szerint szabadon engedték. Levetítettek továbbá egy videót a lány szüleiről, akik a felvételen „nyilvánvaló balesetnek” minősítették a történteteket. A videón, amit a közösségi médiában sokan kényszerített vallomásként jellemeztek, a lány édesanyja azt mondta:

Azt hiszem, elesett. Azt hiszem, azt mondták, hogy összeesett, a földre zuhant, a feje a metró peronjának pereméhez csapódott, és a barátai kivitték.

A lap egy, a családjához közel álló forrásra hivatkozva azt írta, hogy a művésznövendék szüleit a történtek után berendelte a titkosszolgálat, és fenyegetéssel nyomást gyakoroltak rájuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik