Nagyvilág

Utahi egyetemistáknak ajánlgatta Novák Katalin a magyar modellt

Forrás: Novák Katalin Facebook-oldala
Forrás: Novák Katalin Facebook-oldala

„A gyermekvállalás menti meg a világot” – ezzel a címmel tartott előadást Novák Katalin egyetemistáknak Utah államban.

Az eseményről közzétett Facebook-bejegyzésében a magyar államfő azt írta, „amerikai utam utolsó állomásaként Utahba érkeztem, ahol a főváros, Salt Lake City melletti Brigham Young University hallgatóinak tartottam előadást. Fő üzenetem a minap, Elon Muskkal folytatott beszélgetésünk mottója volt.

Amint arról beszámoltunk, Novák Katalin a világot érintő demográfiai válság megoldási lehetőségeiről is tárgyalt Elon Musk, a Tesla autógyártó vállalat alapító-vezérigazgatójával hétfőn, a cég közelmúltban átadott központjában, Austinban.

Keddi előadásában a magyar köztársasági elnök arra bátorította a fiatalokat, hogy ne féljenek családot alapítani, ne féljenek a karrier mellett a családi életet is választani.

A demográfiai jégkorszakot csak családpárti szemlélettel és intézkedésekkel lehet leküzdeni. Olyanokkal, amelyeket Magyarország is hozott, és amelyek iránt Utah államban is nagy az érdeklődés

– fogalmazott Novák Katalin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik